Juliska néni regénybe illő élete

A Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény második legidősebb lakóját, Lakatos Istvánné Juliska néni köszöntésére gyűltek össze családtagok, rokonok és barátok, az ünnepelt 95. születésnapja alkalmából.

Elsőként Szatmári Antalné alpolgármester asszony köszöntötte Juliska nénit, aki jó fizikai állapotban, állva fogadta a gratulációkat. Könnyeivel küszködve, elérzékenyülten vette át az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot és a virágcsokrot. Az otthon dolgozóitól képes összeállítást kapott ajándékba az itt töltött évek legszebb pillanataiból, amelynek lapozása megannyi élményt idézett fel az elmúlt 95 évből.

Juliska néni 1923. január 19-én született Jászberényben, hatgyermekes család tagjaként, de később két fogadott gyermekkel bővült a család. Kilenc éves korában már cseléd volt, libapásztorkodott. A 3. elemi osztályt a peresi iskolában végezte, s kedves tanítójáról ma is szép emlékeket őriz. Egykori iskolája emlékhelyére még múlt évben is kilátogatott, a Peresi búcsúba.

S ha már búcsújárásról esett szó, egy igen kedves történetét osztotta meg a jelenlévőkkel. Fiatalabb korában nagyon sokat gyalogolt, akár egész napokon át, de azt még ő sem gondolta, hogy 91 évesen is vállalkozik egy hosszú gyalogútra, a gyöngyösi autóbusz-állomástól egészen a mátraverebélyi kegyhelyig. Az úton egyetlen támasza a botja volt és irigylésre méltó, erős akaratereje. Az út végéhez közeledve, egy autót intett le útbaigazításért. Az öltönyös autóvezető kiszállt és illendően maga mellé invitálta a hátralévő rövid út megtételére az elfáradt idős hölgyet. Juliska néni azonban ragaszkodott hozzá, hogy gyalog tegye meg az út végét is Szentkútig. A jól öltözött úriember azonban csak szerette volna autóval elvinni őt a célállomásig, s ezért illendően be is mutatkozott: „Pócs János vagyok, tisztelettel!” Így történt, hogy az utolsó kilométereket mégis autóban utazva tette meg a Szentkúti búcsúba.

Hosszan mesélt még gyalogútjairól – melyeket főként a háború utáni években tett meg Jászberényből Apátira és Nagykátára –, valamint országjáró utazásairól. Sokat volt úton, főként piacokon, vásárokban fordult meg, de külföldön nem járt.

Húszéves korában ismerte meg Lakatos Istvánt, akit sógora mutatott be neki. A kezdeti szimpátiából hamarosan házasság lett és 1943 decemberében megszületett leányuk, Julianna. Férjét elvitték a frontra, így magára maradt kislányával. Kezdetben a Munkás utcában laktak az anyósánál, a kamrában, majd saját otthonuk lett. Ahogy Juliska néni fogalmazott, Pista férje szeretett „iddogálni”, aminek az egyik legsúlyosabb következménye az volt, hogy el kellett hagyniuk a házukat, így második gyermekük, István istállóba született, az ’56-os szabadságharc előtti évben. Juliska néni azonban elég erős asszony volt már akkor is, és kemény munkával talpra állt, hogy tisztességgel felnevelhesse gyermekeit. Sajnos születésnapján lánya már nem érhette meg, de a fia és lányának gyermekei büszkén ölelték a Mamit. Fiúunokája révén dédunokái, a 23 éves Borcsika és 21 éves Kornél Juliska néni reménységei.

Az egyik legkülönlegesebb ajándékot „fogadott fiától”, Dudás József barátjától kapta, aki Juliska néni, vagy ahogy az otthon lakói és dolgozói hívják, Maminak írt köszöntőt: „E hosszú és tartalmas életben volt részed jóban, rosszban, örömben és bánatban. Megküzdöttél az élet nehézségeivel, válladra nehezedő évek terheivel. Bíztál Istenben, bíztál szebb jövőben, és a bizalomból valóság lett. Isten adta neked e hosszú életet, és hozzá a szerető családot, erőt, egészséget… Kívánjuk neked, hogy még sokáig élvezd a hosszú, boldog életet!”

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?