Kultúránkban él identitásunk

A Magyar Kultúra Napjának méltó köszöntője volt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, akiknek tagjai Dobszay Péter karnagy vezetésével magyar zeneszerzők műveiből összeállított remek koncerttel örvendeztették meg a Déryné Rendezvényház közönségét hétfő este.

A rendezvényen megjelenteket, – köztük Szatmári Antalné alpolgármestert, Bohárné Bathó Rozália képviselőt, dr. Gócza Tamást, a kormányhivatal Jászberényi Járási Hivatal vezető-helyettesét, Bolla János emeritus jászkapitányt és feleségét, – az est háziasszonya Suhaj Csilla Tünde köszöntötte.

A műsorvezető emlékeztetett, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le nemzeti imádságunkat, a Himnuszt, s a rendszerváltás óta ennek apropóján ünnepeljük kultúránkban rejlő magyarságunkat, erősítjük identitásunkat.

Az ünnep nyitóbeszédét a város nevében Szatmári Antalné prezentálta. Az alpolgármester asszony hangsúlyozta, hogy a Himnusz megszületése óta összefűzi a magyarságot itt a Kárpáti-medencében és szerte a világon. Ez a nap alkalmat ad megállni egy pillanatra, hogy nemzeti hagyományainkra, művészeti rendezvényeinkre összpontosítsunk. „Nemzeti, városi közösségünk annyit ér az utódok szemében, amennyit hozzáteszünk a magunk korszakához. Életünket az minősíti, amit létrehozunk, amit magunk után hagyunk.” A szónok kiemelte, Jászberényben a rendszerváltás óta rendkívül sok egylet, közintézmény, művészeti csoport, civil szervezet alakult, kulturális esemény jött létre, ami talán azt jelenti, nyomot hagyunk magunk után. A nemzeti kultúra ügye önazonosságunk egyik legfontosabb tartópillére, amelyet a jövőben is támogatni fog a város.

A koncert Erkel Ferenc Hunyadi – Nyitányával kezdődött, majd Bartók, Liszt és Kodály remekművei csendültek fel. A műsorvezető az elhangzó művek mellé a kor társadalmi, politikai összetételéről rajzolt verbális képekkel egészítette ki a zeneműveket. Bartóktól a Román népi táncok, Liszttől a II. Magyar rapszódia, Kodálytól Háry – Toborzó, Intermezzo, Erkeltől Bánk bán – Hazám hazám hangzottak el, majd végezetül a Hunyadi Lászlóból a Palotás zárta a műsort. A termet zsúfolásig betöltő közönség kitörő tapssal hálálta meg a nagyszerű élményt.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?