Blues bűvölet

A 2017-es év utolsó klubkoncertjét hallgathatta a Cine Part Club közönsége, december 29-én, a mozi galérián. A hazai blues-színtér érdekes színfoltja, a Mojo WorKings zenélt, soraiban Szabó Tamás kiváló szájharmonikással.

Sok ismerős klubtag üldögélt már megszokott helyén, a zenére várva, főleg a középkorosztályból. A fiatalok szinte teljesen hiányoznak a blues koncertekről. Valószínűleg azért, mert nem jut el hozzájuk ez a műfaj, hiszen sem a rádiók, sem más médiumok nem karolják fel a rétegzenék többségét. Kár!

A Mojo WorKings már több éve visszajáró vendége a jászberényi színpadoknak. A csapatból Szabó Tamást, legalább négy különböző alkalommal és formációval láthattuk, hallhattuk az elmúlt esztendőben.

Az alapvetően tradicionális blues zenét játszó Mojo sok popos, folkos dallammal tarkított saját számai eltérnek a műfajtól. Ugyanakkor a speciális háromszólamú éneklés, – amitől hangképük sajátos és egyéni hangzású, – erősíti azt. A jó dinamikájú, gazdagon vokálozott kompozíciókban ez jól kirajzolódott.

Az amerikai voodoo-kultúrához kötődő mojo kifejezés nehezen körbeírható. Szó szerinti jelentése vonzerő, de számos allegorikus definíciója is létezik, amelyek a varázsláshoz és a mágiához kapcsolódnak leginkább. Bűvöletes volt, mikor játszani kezdtek, a zenéjüktől hangulatos lett a galéria és az este. Elringatott egy-egy lassabb szám, a melankolikus fájdalmú, mély érzésű muzsikába tiszta, finom, nemesen egyszerű, harmonikaszólók keveredtek. Nem is muzsikáltak, átitatták a hallgatóságot egy életérzéssel, pillanatnyi szomorú kedélyállapottal vagy kicsattanó jókedvvel. Zömében teljesen vidám dalokat játszottak, melyek ritmusára a közönség izget-mozgott, ülve táncolt, lötyögött a helyén, tapsolt és mosolygott. Feltöltött a Mojo mindenkit!

A három „melós”, a már tradicionálisnak mondható két gitár és szájharmonika, kiegészülve két vendégzenésszel, – nagybőgővel és ütősökkel, – akikkel együtt ontani a jobbnál jobb szerzeményeket nem munka volt, inkább öröm. Sok rutin van a könnyednek tűnő jammelések mögött. Nem is dallamokat adtak át, hanem a létezés zsigeri örömét, a szerelem szárnyalását, az elhagyottság, a magány szorító érzését.

A koncert végén szűnni nem akaró taps, elröppentek az órák, – rövidesen az év is, – majd az új naptárba jegyezzük, mikor jönnek megint.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?