Aranyérmek Debrecenből

A Jászberényi SE gyorskorcsolya szakosztályának ifjú versenyzői nagyon hamar túltették magukat az év végi ünnepi hangulaton, hiszen január első hétvégéjén már egy komoly versenyen léptek jégre.

Január 6-án és 7-én, Debrecenben rendezték a Csizmadia Kupa nemzetközi short-track versenyt, ahol a jászberényi ifjú titánok is megmérettették magukat. Belovai József tanítványai ott folytatták az idei évet, ahol az előzőt abbahagyták, hiszen ezúttal is nagyszerű eredményeket produkáltak.

Három aranyérem került Jászberénybe, ami Major Dominik, Túri Anna és Zsigó Máté nevéhez fűződik. Szőcs Mónika Nikolett és Pető Bendegúz bronzérmes lett, Schönborn Melinda, Taczman Máté és Nagy Netti pedig épp, hogy lecsúszva a dobogóról,– saját kategóriájukban – a 4. helyen futottak a célba. Természetesen a csapat többi tagját is dicséret illeti, hiszen erős nemzetközi mezőnyben szerepeltek és számos egyéni csúcsot is felállítottak. Zsigó Bence 6. Váradi Vivien 7., Szabó Jázmin 8., György Benedek 9,, Schönborn Virág 8., Gál Boglárka pedig, a 15. helyet szerezte meg.

Szerző: Somogyi Károlyné

Vélemény, hozzászólás?