Örök álomra szenderült Paksy Gábor építész

Hosszas betegség után 2017. december 24-én Budapesten elhunyt Paksy Gábor építészmérnök, a magyar urbanisztika meghatározó személyisége. Végső búcsúztatására 2018. január 22-én, hétfő 15 órakor kerül sor a belvárosi Szent Anna templomban (Budapest, V., Szervita tér).

Paksy Gábor 1933. április 30-án született Jászberényben. 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett építészmérnöki diplomát, majd 1968-ban ugyanitt városgazdaság-városépítés szakmérnöki oklevelet.

Szakmai pályája kezdetektől a területrendezés-területfejlesztés szakterülethez kötötte. 1956-64-ig Jászberény osztályvezető főmérnöke, 1964-73 között Szolnokon és Debrecenben látott el főépítészi feladatokat. 1973-75 között a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) irodavezetője, 1975-81-ig az ÉVM főosztályvezetője, 1981-1989 között a VÁTI igazgatóhelyettese, 1989-től 2004. évi nyugdíjazásáig a VÁTI vezérigazgatója. Nyugdíjasként az állami irányítás szakértőjeként hasznosult élettapasztalata.

Paksy Gábor sokat tett a területfejlesztés- és rendezés közötti ellentétek feloldásáért, azok együttes kezeléséért. Kezdeményezője és szervezője volt a területi tervek egymásra épülő rendszere kialakításának. Kiemelkedő érdeme a rendszerváltást követően, a tervező vállalati struktúra privatizációja során, az ott felhalmozódott tervtári-könyvtári anyag megmentése az általa kezdeményezett és szervezett alapítvány keretei között. Ez a dokumentációs anyag ma a Lechner Tudásközpont kezelésében szolgálja a különböző szakterületeket.

Paksy Gábor mindenkor ápolta a szülőföldjével kapcsolatát. Rendszeres találkozókat szervezett a Jászberényből elkerülteknek. Részt vett az elszármazott és otthon élő jászokat összekapcsoló Jászok Egyesülete 1991-es újraindulásában, haláláig ügyvivője, majd elnökségi tagja volt annak.
A Magyar Urbanisztikai Társaságnak kezdetektől tagja, 1989-1997 között elnöke. 1985-ben és 1998-ban megkapta a Hild Emlékérmet.

Nyugdíjazásakor a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetésben részesült. Ő maga a szülővárosától kapott Pro Urbe Jászberény díjra volt a legbüszkébb.

Jászok Egyesülete

Fotó forrása és interjú az építésszel: https://www.youtube.com/watch?v=QBJ6T4wcG4o

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?