Meglepetéscsomag Vikinek

A Jászberényi Járási Hivatal dolgozói idén is tartós élelmiszerrel, télálló zöldséggel, gyümölccsel, ruhákkal és játékokkal leptek meg egy helyi rászoruló családot, a közelgő ünnepek alkalmából.

Az adománygyűjtést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kezdeményezte három évvel ezelőtt, s azóta már hagyománnyá vált, hogy karácsonykor minden járás a saját környezetében segít ajándékcsomaggal egy-egy rászoruló családon, vagy intézményen. Dr. Dobos Róbert, a Jászberényi Járási Hivatal vezetője a december 19-i átadón elmondta, hogy nagyon nehéz eldönteni, hogy ki kapja az ajándékcsomagot, hiszen több jászberényi család, beteg gyermek is hasznát tudná venni. Hozzátette, hogy igyekeznek a leghumánusabban és legmegalapozottabban dönteni. Így esett a választásuk idén a hatéves Viktória Évára és családjára.

A Diófa utcában meghúzódó aprócska házikóban Kaszab Anikó, Viktória édesanyja fogadta az adományt a hivatal dolgozóitól. Halmozottan sérült lánya születése óta állandó felügyeletre szorul, s bár egész kiskorában lemondtak róla az orvosok, Anikó minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Viki jobban legyen, és állapota ne romoljon, de ehhez a család bevételének jó részét tápszerre, gyógyszerekre kell, hogy fordítsák. A délutáni sétákhoz eddig elegendő volt Viki csecsemőkori babakocsija, de súlya gyarapodásával egy speciális, téliesíthető tolókocsira lenne szükségük. Természetesen a most felajánlott tartós élelmiszercsomag, az alma, krumpli, hagyma, a ruhák és a játékok is nagy segítséget jelentenek a hétköznapokban. Így karácsony előtt különösen nagy öröm számukra, hogy a hivatal dolgozói éppen nekik ajánlották fel az ajándékcsomagot.

Karácsonykor igyekeznek mindig ünnepi ebédet vagy vacsorát tenni az asztalra, de ajándékra csak Vikinek futja, akinek a cserébe adott mosolya mindennél többet ér az őt egyedül nevelő édesanyjának és családjának.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?