Tanácsok a füvesembertől

December 11-én, hétfőn a nemzet füvesembere, Szabó Gyuri bácsi látogatott a Pájer Antal Művelődési házba, hogy évszázados tapasztalatokon alapuló tudományát megossza az apátiakkal is.

Mondhatnánk úgy is, Gyuri bácsi a kilencvenedik évét tapossa, de esetében helyesebb, ha úgy fogalmazunk, közel kilencven éve a bükki erdők, mezők útjait tapossa, hogy a természet patikájából összegyűjtse az orvosságot. Annak idején javasasszony nagyanyjától örökölte a gyógynövények ismeretének tudományát, melyet mára továbbörökített lányára, unokáira s előadásai alkalmával, illetve könyvében szívesen megosztja az ősi tudást bárkivel, aki vezetésével be szeretne lépni a természet kincsestárába.

A hétfői előadáson az apáti közönséget is kézen fogta és gondolatban végigvezette az erdei ösvényeken, ahol széles választékban találunk gyógyszert bármilyen nyavalyára. Gyuri bácsi nem csak a növények hatóanyagait ismertette, de pontos receptet adott az azokból készült főzetek, párlatok elkészítési módjához is. Mint megtudtuk, általában kúraszerűen ildomos alkalmazni a teákat akár megelőzésre, akár gyógyításra, akár a lábadozás időszakában használjuk őket. Akinek nincs lehetősége arra, hogy saját maga gyűjtse be a növényeket, Gyuri bácsi teafű-keverékeit megvásárolhatja a természetgyógyászati patikákban, gyógynövényboltokban.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?