Kisdiákból nagy iskolás

Minden kisgyermek életében nehéz próbatétel a negyedik osztályból a felső tagozatba való átmenet. Az egy vagy két tanító néni/bácsi után sok tanár veszi őket körül, a meghitt, családias légkörből hirtelen egy nagyobb közösségbe csöppennek. Éppen ezért a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola nevelői mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez az időszak minél zökkenőmentesebb, örömteli és élményekben gazdag legyen.

A Tornyos iskola tantestülete több eseményből álló rendezvénysorozat keretein belül igyekszik megmutatni az iskola negyedik osztályos tanulóinak a felső tagozat iskolaépületét, az ott dolgozó pedagógusokat, valamint az ott folyó munka hangulatát, légkörét. E rendezvénysorozat első állomásaként október 20-án láttuk vendégül a kis nebulókat. Mivel ez az idő a Halloween ünnepkör idejére esett, így mi is ezen ünnep köré csoportosítottuk a feladatokat.

A „szellemesen” feldíszített, „pókhálós” teremben megtartott köszöntő után a tanulók kisebb csoportokra oszlottak aszerint, hogy ki milyen nyakláncot választott magának. Ezt követően öt állomásból álló próbatételen estek át a kisdiákok, ahol egyrészt megmutathatták ügyességüket a „tökdobálós”, a „boszikalapos” és „pókhálós” akadálypályán, másrészt kipróbálhatták varázserejüket a Varázstanodában, és végül, de nem utolsósorban csillapíthatták éhségüket a Boszorkánykonyhán saját készítésű bosziujjakkal. A legnépszerűbb állomás most is – mint mindig –, a Varázsló iskola volt. Hogy miért? Pádár Lászlóné így magyarázza a dolgot: – A természettudományokat a tanulók többsége mumusként éli meg, míg mások érdekesnek találják. Szeretnénk a leendő felsőseink érdeklődését felkelteni a fizika és a kémia tanulmányok iránt, ha kell egy kis varázslattal, egy kis bohóckodással. Ezért az épület egyik sarka időnként átalakul egyfajta mágikus hellyé, ahol a tanárok a „mágusok”, a diákok a kis huncut „koboldok”, a betérő látogatók a „varázslótanoncok”. Az angol órákon tanult Halloween ünnepkör eljátszása jó alkalmat adott erre. Előbújtak a szellemek a lombikból, és koboldjaink megpróbálták visszatessékelni őket. Ilike mágus kezében a lombik lángra lobbant, Timike mágus színes lávalámpát készített a gyerekekkel, Kokó kobold összegyűjtötte a „denevérek nyálát”, és szentjánosbogarakkal világította meg a fénytünemény elérése céljából, amit Tomi kobold camera obscurával szemlélt. Melinda mágus pedig a gyerekek segítségével felélesztette a varázsgömböt, és „jósolt” a varázsló tanoncoknak. A varázslatnak természetesen tudományos háttere van. A szellem egy kedves kukazsák volt, és a meleg levegő hajtotta fel a magasba, amire okos tanoncaink rá is jöttek. A többi tünemény magyarázatával ugyan még tartozunk a gyerekeknek, de hát mi meglepetés is maradna a felső tagozatra, ha mindent elárulunk az elején?

Jól érezték magukat a gyerekek, kiderül Koczka Gréta és Koczka Frida beszámolójából is: – A tanító nénivel délután elmentünk a Tornyos iskolába. Amikor odaértünk, csapatokat alakítottunk és elmentünk az első állomásra. Itt az volt a feladat, hogy dobjunk karikát a boszorkánysapkára. Ha sikerült, akkor cukrot kaptunk. A második feladatnál boszorkányujjat formáztunk tésztából és sütés után lekvárral meg is ehettük. A harmadik feladat az volt, hogy labdát kellett bedobni a tökök szájába. A negyedik állomáson bementünk egy sötét szobába, ahol voltak manók, koboldok és boszorkányok is. A végén kaptunk nyalókát, mert megjavítottuk a varázsgömböt, ezért kisboszivá avattak bennünket. Az utolsó állomáson a pókháló alatt kellett átjutni és a kirakó részeiből képek lettek.

A diszkóban sokat táncoltunk és mulattunk. Nagyon tetszett minden!

Szerző:
Major Mónika

Vélemény, hozzászólás?