Kövér Béla életműdíja

December 2-án tartotta szokásos év végi díjkiosztó ünnepségét a Magyar Rádióamatőr Szövetség, amelyen a Jászsági Rádiósok Egyesületet Kövér Béla és Kiss László képviselte.

A jászsági amatőrök ez évben is nagyszerűen szerepeltek az év közbeni versenyeken. Ezúttal a Magyar Kupában értek el legnagyobb sikert, ami egy több fordulóból álló sorozat és a legrangosabbnak számít a magyar versenyek között. A díjkiosztó ünnepségen, a Jászsági Rádiósok Egyesülete a II. helyezettnek járó díjat vehette át a Szövetségtől. Emellett igen nagy megtiszteltetés érte őket, hiszen Kövér Bélát, – eddigi eredményeinek elismeréseként -, a Magyar Rádióamatőr Szövetség Életműdíjával tüntették ki.

Kollégái jóvoltából olvasóink is betekintést nyerhetnek Kövér Béla munkásságába. Kövér Béla – ha7ns 1951-ben született Jászberényben. Általános- és ipari iskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. Édesapja korai halála után hamar családfenntartóvá kellett válnia. Kötelezettségei miatt a szaktechnikusi képzettségét levelezőoktatás keretein belül szerezte meg. Műszergyártó- és karbantartó technikusi tevékenységét az akkori Lemezárugyárban kezdte, majd a Lehel Hűtőgépgyárban folytatta. Megházasodott, majd egy lány és két fiúgyermek édesapja lett.

Hogyan is lett rádióamatőr? Az elektromosság már az általános iskolában érdekelte, hamar detektoros vevőt, majd 2+1 csöves vevőt épített. 15 éves korában már aktívan járt a jászberényi Déryné Rádióklubba. A klubtagsággal, számos alkalommal kitelepültek az URH hetek alkalmával a Mátrában található Piszkéstetőre. A HG7KLF, HG7KLG hívójelekkel történő éterversenyzés lenyűgöző élményt jelentett számára. Fiatal felnőttkorában mind ezek mellett már rókavadász és konstruktőri foglalkozásokat is tartottak fiataloknak, iskolásoknak. 1982-ben sikeres vizsgát követően kapta meg a mai napig szívesen használt és URH-n sokak által ismert HA7NS hívójelet, amelyet a hírhedt JN97 Whiskey Martini kockából versenyek alkalmával sokat hallhatunk. Hívójele birtokában számos URH Maraton, CQ Budapest első hely, és IARU versenyek dobogós helyezéseit sikerült megszereznie. Ma is nagy lelkesedéssel veti bele magát az éterversenyzésbe.

A rendszerváltás időszakában Bélára kiemelt szerep hárult, ugyanis a Rádióklubot az akkori szabályoknak megfelelő működésiformába kellett hoznia. Az átalakulási folyamatot szinte teljesen egyedül vezényelte le. Ekkor került megalakításra a ma is elismert Jászsági Rádiósok Egyesülete, amelyben a tagság bizalmát – az Egyesület elnökeként – azóta is töretlenül élvezi. Jászberény város életében szervezett sport programokhoz szorosan kapcsolja a rádióamatőr tevékenységet, így a Hajta Gyalog- és kerékpártúra rádiós irányításában több amatőrtársával aktívan részt vesz. A városi sportágválasztó napokon évek óta kitelepülést szervez, hogy a rádióamatőr tevékenységet minél szélesebb körben propagálja. Ennek érdekében szorosan együttműködik Jászberény sportbizottságával. Szorgos és kitartó tevékenységének köszönhetően Egyesülete széles körben hallatja hangját főként a HG7KLF és HG7M hívójelekkel. Szervező és összefogó munkájának köszönhetően klubja és ő maga is általában dobogós helyen szerepel a versenyeken.

Egyik legjelentősebb URH éter esemény fő szervezőinek egyike, miszerint az évente Karácsony és Újév között megrendezésre kerülő BUÉK Aktivitás országosan és a határmenti rádióamatőrök körében is egyre nagyobb sikernek örvend. Béla barátunk él-hal a rádiózásért. Példamutató, szorgos munkájával sokat tesz azért, hogy Egyesülete kiemelten eredményes legyen.
Büszkék vagyunk, hogy barátai lehetünk és szívből kívánunk Bélának hosszan tartó, sikeres rádióamatőr munkát!

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?