Chaplin él!

A nagy nevettető, a némafilmes zseni épp negyven éve, 1977 karácsonyán hunyt el. Gyerekkori emlékeimből halványan dereng fel a gyászhír, úgy rémlik, nem nagyon értettem, hogy a fotókon látható idős bácsi hogyan lehet azonos a jól ismert figurával. Lehet, hogy Chaplin nem is halt meg?

Az 1970-es, ’80-as évek idejéből a televíziónak köszönhetően főként humoros rövidfilmjei maradtak meg bennem, még nem nagyon érezhettem az egész estés, drámai, társadalomkritikát is megfogalmazó, olykor tragikomikus alkotásainak élét. Gazdasági válság, aranyláz, munkanélküliség, kivándorlás, nácizmus – az ártatlan gyermek számára ismeretlen és érthetetlen fogalmak voltak. Azt persze vettem, hogy ez a csetlő-botló alak esetenként tud érzelmes lenni, megható pillanatokat produkálni, máskor a szeretnivaló kisember karakterét mutatta meg, mosolyogtatóan. Nevettünk rajta, de inkább neki.

Pár évtized elteltével Chaplinnel ott találkoztam újra, ahová való. Amikor sorra zártak be a mozik – főként a kisebb vidéki településeken –, a jászberényi filmszínház is sok hányattatáson ment keresztül. Városunkban is éveken át „takarékon pislákolt” a mozgókép jó öreg bázisa, hogy aztán a krízist túlélve mostanra – úgy, mint régen – újra megteljen élettel. Hogy Chaplin pontosan mikor ült fel az emeletre vezető lépcső mellé azt nem tudom, de türelmes várakozása meghozta gyümölcsét: a film, a mozi – miként a rock – örök és elpusztíthatatlan.

Aztán mikor a nagy nyüzsgésben Charlie már-már a raktárba került, én kerestem őt, pontosabban először ő engem. Ha az embert középiskolai magyartanárként a tanítványai kérik meg, hogy alakítsunk színjátszó kört, először nem a névadáson gondolkodik. Tizenöt-tizenhat évesek viszont szinte rögtön mondták: Chaplin.

Lelkes, tehetséges fiatalok, akik nem restek „önszerveződni”, nyolcadik-kilencedik órában saját elhatározásból próbálni, vagy „csak úgy” játszani, nyílt napon pedig a kicsiket játszatni. Gyakorlatlanságot, gátlásokat, lámpalázat leküzdve közösséget alkotni és formálni. Kiállni, beleállni, helytállni, a sulinak, a városnak, maguknak, magukért. Ezért hát mentoruk magától értetődőnek vette, hogy a moziból régi ismerősét, Charlie-t egy alkalommal sztárvendégnek invitálja, autóba tessékelje, hogy egy személyes találkozás és néhány közös kép erejéig közénk üljön. Ahogy filmjeiben, most sem szólalt meg, de úgy tűnt, örült annak, amit látott…

Charlie Chaplin születése után apja elhagyta a családot, anyja elmeotthonba, ő pedig hosszabb időre árvaházba került. Huszonhárom évesen, 1912-ben ment Angliából Amerikába, ahol 1914-ben megszületett a toprongyos csavargó figurája, melyben gyermekkori nyomorának tapasztalatait formázta meg. Gyorsan ismertté és népszerűvé vált, sokoldalúságát jelezte, hogy filmjeit maga rendezte, producer lett, majd saját stúdiót alapított.

A hangosfilm elterjedése miatt 1931-ben forgatta utolsó némafilmjét, 1936-ban pedig jellegzetes karaktere végleg letette sétabotját. Charlie Chaplin azonban tovább dolgozott, gyakorlatilag haláláig. Illetve dehogy, hiszen Chaplin él!

Szerző:
Szőrös Zoltán

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?