A Jászág adventi hangulata

A Jász Alkotók Körének újabb tárlata nyílt meg Budapesten a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. A novemberi nagysikerű kiállítás után a mostani az adventi ünnepkört és a Jászság téli hangulatát idézi meg. A kiállítást Takács István galériavezető szerint nagy örömmel és szeretettel fogadja Kőbánya lakossága, ki-ki saját ízlésének és hozzáállásának megfelelően viszonyul hozzá.

A festőkből, írókból, költőkből, művésztanárokból, grafikusokból, fotóművészekből álló Jász Alkotók Köre ezúttal a karácsonyvárás és a jászsági tél pillanatfelvételeit hozta el a fővárosba. A csoportos kiállítás varázsát most is az alkotókra jellemző egyedi stílus és technika adja. Az alkotások között van tusrajz, akvarell, fotó, tűzzománc, vegyes technikával készült kép, sőt gobelin is. Alkotóikat ezúttal is nem kevéssé inspirálta a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás.

A közelgő karácsony hangulatát megkapó szépséggel idézi Törökné Rusvai Mária: A szent család című olajfestménye és Molnár János: Mária a gyermekkel című pasztellkrétával készült alkotása. D. Kovács Júlia tűzzománc alkotása Máriát ábrázolja, a kisdedet karjában tartó Fekete madonna című festménye pedig indiai utazásának élményéből született. Igazi különlegesség Kökény Gáborné gobelin alkotása, amely Feruzzi: Az utca madonnája című festménye alapján készült. Vozáry Viktória: Prágai madonna című művét tusrajzzal készítette.

A művészek közül többen örökítették meg a téli Jászság szépségét. A tárlat különleges színfoltja Kiss Bertalan festménye, amely ismét a felnevelő szülőföld, a Jászság egy darabját ábrázolja. A pocsolya télen című alkotáson tulajdonképpen csak egy pocsolya látható, mégis kiérezni belőle a Jászság iszapos, tócsás vidékének hangulatát, amit a vízben visszatükröződő nyírfák szépsége tesz varázslatossá. A szép színekkel megfestett havas táj láttán régmúltba tűnt fehér karácsonyról álmodozhatunk. Bobák László: Téli táj című festménye is a hóval borított jászsági tájra visz el gondolatban. A leghidegebb évszak ihlette Horváth Bence Tamás, és Danczák István digitális technikával készített fotóit is. Budai Szilvia festményének témája a téli erdő, és Végert Ágnest is a havas táj késztette alkotásra.

A kiállítás megnyitóján a JAK irodalmi csoportja adventi válogatással kedveskedett a jelenlévőknek. A San Diegóban tartózkodó Magyar Ari két versét – Háromkirályok és Áldott karácsonyt kívánok – D. Kovács Júlia olvasta fel. Az adventi ünnepkörhöz kötődő alkotást halhattunk Vozáry Viktóriától és D. Kovács Júliától is.

A JAK első emlékezetes kiállítása 1995-ben volt a Gellért Szállóban, ezt követte évente egy-kettő, vagy több tárlat. A mostani a 69. kiállítás. A tárlat 2018. január 10-ig tekinthető meg.

Fotó: Szabó Lilla

Bognár Mária
Latest posts by Bognár Mária (see all)

Bognár Mária

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?