Városismereti vetélkedő

Szerdán délután a Polgármesteri Hivatal üléstermében rendhagyó módon diákok foglaltak helyet a képviselők székében. A szokatlan ülésrendet a második Jászság szeretlek vetélkedő idézte elő, melyen játékos feladatok segítségével a város történelmi múltjába nyertek betekintést a versenyzők.

Tudják, hogy miről kapta a nevét a Zagyva folyó vagy, hogy miért éppen kedden és pénteken van piacnap? Többek között ezekre az egyszerűnek tűnő kérdésekre kellett válaszolniuk a tanulóknak a vetélkedő során. Emellett memóriajátékkal, zenefelismeréssel, activityvel, hely- és térképismerettel is próbára tették a jelentkezők tudását.

Mint később kiderült, az utóbb említett vaktérképes feladat okozta a legnagyobb kihívást a fiataloknak. Szekeresné Bekesi Ilona tanárnő elmondta, hogy kolléganőjével Vasné Zaják Judit tanárnővel úgy állították össze a feladatokat, hogy Jászberény és a Jászság álljon a középpontban, így a diákok jobban elmélyedtek a város történelmi hátterében. A tanárnő tájékoztatása szerint idén a versenyzők az Apponyi Albert-, a Bercsényi Miklós-, a Székely Mihály-, a Nagyboldogasszony iskolából, a Szent István sportiskolából, valamint a Klapka György és a Liska József középiskolából jelentkeztek. A rögtönzött csapatok a verseny végére igazán összetartó közösségekké kovácsolódtak.

Az elhangzottakat alátámasztotta a hivatal üléstermében kialakult szurkolói hangulat, hiszen sok esetben a karzatra is fel lehetett hallani a helyes megoldásokat. Persze ez mit sem befolyásolta az eredményt, tekintve, hogy végig a kék csapat vezetett. Az utolsó versenyszám döntötte el a vetélkedőt, a „Ki nevet a végén?”, melynél Fortuna ezúttal a fehér csapat mellé állt. A verseny végén mindenki egy pendrive-val és mappával térhetett haza. A résztvevő iskolák pedig ajándékutalványokkal gazdagodtak és egy kivételesen izgalmas jó hangulatú délutánnal.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?