Rászorultság, érdemesség!

A családvédelem nem új keletű megoldás a politika részéről a nemzet támogatására. Az 1940-es évek környékén működött Magyarországon egy példaértékű családtámogatási rendszer, az ONCSA program, amelyről dr. Suba Györgyné helytörténeti kutató tartott előadást csütörtök délután a Jász Múzeumban.

Az ifjabb generáció számára talán ismeretlen fogalom az ONCSA. Esetleg már hallottak róla, tudják, hogy házak, utcák, városrészek viselik ezt a furcsa nevet itt a Jászágban is, de nem ismerik a jelentését. A mozaikszó az 1940-ben létrehozott Országos Nép és Családvédelmi Alapot takarja, amely egy komplex szociális program volt. Az alap célja a leginkább rászorult, mezőgazdaságból élő néprétegek gazdasági megsegítése erkölcsi és szellemi támogatással is. A program kiemelt feladata a sokgyermekes családok támogatása volt. A támogatásra azok a családok voltak jogosultak, akik legalább négy gyermeket neveltek. Ez akkoriban nem volt ritkaság, inkább a nyolc, tíz, tizenkét gyermekszám volt jellemző. Az alap összehangolta a gyermekvédelem feladatait. A tehetséges, jó tanuló szegény gyermekek kiemelt támogatásban részesültek. A kormány tíz év alatt egymilliárd pengőt különített el az ONCSA-ra. Ez akkora összeget jelentett, mint a magyar hadsereg újrafelfegyverzése. Mindezek anyagi fedezetét az állam illetékjövedelmének 27%-a biztosította.

A Jászberényi Közjóléti Szövetkezet 1941-ben alakult meg 62 taggal, üzletrészjegyessel. A szövetkezet elnöke dr. Pénzes Sándor polgármester lett, ügyvezető igazgatóvá dr. Czinege Mihály jegyzőt választották.

Az ONCSA egy nagyobb kölcsönt biztosított a családoknak, amely segített talpra állni, majd a törlesztés egy része visszacsorgott az államkasszába. Az alap felét kitevő otthonteremtés mellett, állatjuttatást, gazdálkodási eszközöket, kisipari támogatást, házasodási kölcsönt, ösztöndíjat, gyermeknevelési segélyt, gyermekétkeztetési és tejakciót is tartalmazott a program. A juttatások elbírálásánál elsősorban azokat a mezőgazdasági munkásokat vették figyelembe, akiknek a vagyona nem haladta meg az 5000 pengőt, jövedelmi pedig a 150 pengőt. Mindemellett a tisztességes életmód is meghatározó volt a program jelszava szerint „Rászorultság, érdemesség!”.

Jászberényben huszonnégy házhelyet jelöltek ki az ONCSA keretein belül a Sírkert é s az Áldás utcában 400 négyszögölnyi telkeken. Később ONCSA város néven emlegette a köznyelv a kerületet. Jászapátin 1955-től háromutcányi területet – a Sas, Mező és Nyúl utcákban – parcelláztak fel szintén huszonnégy ház számára, telkenként 300-387 négyszögöl területeken. A városrész ONCSA telep néven vált ismertté. A házak kőalapra vályogból épültek általában egy szoba, konyha, kamra helyiségekkel. Az igényes kis házak némelyike még ma is áll, bár a telkek nagy részét már osztani kellett. A rászorulók annak idején a házépítési kölcsönt harminc évre kapták s az ingatlan akkor került a tulajdonos nevére, amikor végtörlesztés megtörtént. A részleteket nem volt egyszerű fizetni, már a hét-nyolc éves gyermekeknek is be kellett segíteni a pénzkeresetbe, hogy törleszteni tudjon a család.

Bár a városlakók gyakorta negatív bélyeget ragasztottak az ONCSA-telepek lakóira, azok jellemzően jóravaló, szorgos emberek voltak. Végső soron az ONCSA működése eredményes volt, kitörési pontot jelentett a mélyszegélységben élő sokgyermekes családok számára és előmozdította a háború utáni szükséges népszaporulatot is.

Dr. Suba Györgyné, Julóka informatív, fényképekkel gazdagított előadása hiánypótló adatokkal gazdagította a közelmúlt történelmét. Fontos feladat felkutatni és megörökíteni mindazt a tudást, amelyet már csak kevés adatközlő tud hitelesen, saját emlékezete szerint

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?