Két hazai meccs, két vereség

Sajnos kosárlabdacsapatunk nem tud kilábalni a gödörből, hiszen a legutóbbi két hazai mérkőzését is elveszítette, így továbbra is csak egy győzelem áll a nevük mellett.

Az újabb fiaskó december 9-én kezdődött Paks ellen. Cseh György találatával vette kezdetét a mérkőzés, ám nemsokkal később a vendégek egyenlítettek és ők vezettek a szünetben is négy ponttal. A 2. félidőt is ők kezdték jobban, tíz ponttal is vezettek, ám a berényi alakulat egy 7-0-s rohammal hat pontra megközelítette a vendégcsapatot. Majd Nelson és Rakics hárompontos dobása után már 54-54 állt az eredményjelzőn. Ám innentől kezdve megállt a tudomány és az Atomvárosiak újra felülkerekedtek. Jól védekeztek és nem mellesleg a támadásaik is hatékonyak voltak, így biztos győzelmet arattak: JP Auto-Jászberényi KSE – Atomerőmű SE 70-88. Megszakadt tehát a kosárlabdacsapat győzelmi szériája a Paks ellen, azaz harmadszor már nem ment.

December 12-én – szokatlan időpontban –, kedden este pedig a nemzetközi porondon is szereplő Szombathely volt a vendég a Bercsényi úti játékcsarnokban. Ezt a mérkőzést már sokkal fittebben kezdték kosarasaink, olyannyira, hogy az elején 16-4-re is vezettek, de még a szünetre is maradt egy kis előny. Igaz, mindössze csak kettő pont. A 3. etapban aztán gyorsan megfordult az eredmény, de ekkor még ismét vissza tudták venni a vezetést Molnárék hat egységgel. A negyed végére viszont már héttel nőtt a különbség a vasiak javára. A befejező negyedre elfáradtak játékosaink és a rutinosabb vendégcsapat biztos, mondhatni könnyed győzelmet aratott. JP Auto-Jászberényi KSE – Falco Vulcano Energia KC Szombathely 71–90. Ezzel a vereséggel természetesen továbbra is a sereghajtó szerepét tölti be a JKSE. Az előttünk álló soproniak is csak egyszer nyertek, így december 22-én, pénteken kiesési rangadót láthatunk Jászberényben. De először a hétvégén, szombaton az Alba otthonában lép pályára a berényi alakulat.

Fotó: Gémesi Balázs

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?