Meggyújtották a remény lángját

Advent második vasárnapján a remény lángja ragyogott fel a város koszorúján, melyet Mező István református lelkész és Telek Béla városunk díszpolgára gyújtott meg.

A hideg idő ellenére sokakat vonzott a Szentháromság tér ünnepi hangulata a második gyertyagyújtáson. A lelket melengető ünnepi üzenet előtt sokan a testet felmelegítő italokra, kürtöskalácsra és más finomságokra várakoztak a faházak körül.

Az idei ünnepség a Jászkerület Nonprofit kft. szervezésével valósult meg, melyben elsőként Mező István református lelkész az ünnep nélkülözhetetlen hármasáról: a karácsonyfa, a díszítő fények és az ajándékozás öröméről osztotta meg gondolatait. – A zöldellő feldíszített karácsonyfa a Megváltó jelképe, aki a Mennyből a Földre jött és emberré lett értünk – hangzott az üzenetben, majd a Szentírás egyik legismertebb igéjét hallhattuk. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta. hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Beszédét azzal folytatta, hogy a karácsonyfát díszítő gyertyák, fények nemcsak szebbé teszik a nappaliban helyet foglaló örökzöldet, de a Megváltó ragyogására is emlékeztetnek. Hiszen Isten szellemének a világossága felragyog minden nap a bűn sötét éjszakájában. Ennek jegyében a téren ácsorgókat is arra ösztönözte, hogy krisztusi lelkülettel mi magunk legyünk a világ világossága.
Búcsúzóul az adakozás szép megnyilvánulását emelte ki, melyet karácsonykor méginkább gyakorlunk egymás felé. A drága ajándékoktól elvonatkoztatva, Istentől kapott ajándékainkat kell megbecsülnünk, mely a szívünket gazdagítja a mindennapok során.

Az esemény üde színfoltja volt a jászberényi amatőr színjátszó társulat előadása, akik többek között Wass Albert, Lackfi János, Kosztolányi Dezső verseivel járultak hozzá az ünnepre hangolódáshoz.

A felcsendülő karácsonyi énekek és versek méginkább belopták szívükbe az ünnep hangulatát.

Az adventi időszak alkalmából évről évre egyre nagyobb szerepet kap a város díszkivilágítása, melyet mindinkább különlegesebbé tesz a park oldalában húzódó fényalagút és a könyvzugi manók sokablakos házikója. Az idei évben rendhagyó módon a közösségek karácsonyfáit is megtekinthetjük a Karácsonyfa sétányon, melyet tervek szerint a Fürdő utcai parkban fognak kiállítani december 17-től. Erről már Lóczy Péter, a Jászkerület Nonprofit kft. programszervezője tájékoztatta a megjelenteket, mielőtt felkonferálta az est második szónokát.

Telek Béla nyugalmazott tanár, városunk díszpolgára gyermekkori élményeivel hozta közelebb a várakozás időszakát. Az aranyhajjal díszített karácsonyfák, a díszpapírba csomagolt kockacukrok, az adventi estéken szépen csengő vallási énekek, az éjféli mise katartikus élménye és a templom zsúfolt padsorai mind élénken élnek Béla bácsi emlékezetében. Ezek a meghatározó momentumok ihlették egyik alkotását is, melyben egy téli estén a templomba igyekvőket festette vászonra.

„Nem volt az asztal teli ajándékkal megzsúfolva, és mégis együtt voltunk, szerettük egymást” – utalt a családi ünneplésekre, és ezzel együtt az advent valódi tartalmára, mely nem a pénzköltés, a boltok járása, hanem a szeretet. „Tegyük széppé lelkünket, újuljunk meg emberségünkben, próbáljunk meg elcsendesedni, befelé fordulni, a lényegre figyelni.”

Ezzel az üzenettel gyújtotta meg Mező István lelkésszel együtt a város koszorújának második gyertyáját, mely a fújdogáló szélben is kitartóan pislákolt. Nem is csoda, hiszen a remény lángja lobbant fel ezen az estén.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?