Egészséges életmód

Az elmúlt hét csütörtök délelőttje a Jászberényi Ifjúsági Önkormányzat jóvoltából az egészség jegyében telt városunk gyermekei számára. Jelképesen három oktatási intézmény adott helyt a kezdeményezésnek, és így a bölcsődés, óvodás és általános iskolás korosztály is bővítette információit az egészséges életmóddal kapcsolatban.

A Gróf Apponyi Albert iskolában reggel nyolc órakor Szatmári Antalné alpolgármester asszony nyitotta meg a rendezvényt. Felhívta a figyelmet a mozgás és a megfelelő alapanyagú, vitamindús táplálkozás fontosságára. A város iskoláiból odasereglett diákok a nap folyamán eleget tehettek mozgásigényük és étvágyuk kielégítésének, hiszen a tornateremben játékos sportvetélkedők, bemutatók, foglalkozások várták őket, az aulában pedig egészséges alapanyagokból összeállított étkeket kóstolhattak. A Jászsági Kábítószer Egyeztető Fórum szakemberei az előcsarnokban az úgynevezett Szer-telen szigeten foglaltak helyet, ahol lehetőség volt a velük való beszélgetésre, kérdések feltevésére, kábítószerismereti totó kitöltésére. A sportfoglalkozások szünetében rejtvényfejtéssel, rajzolással, színezéssel töltötték a délelőttöt az alsósok, természetesen szintén az egészséges életmód témáit körüljárva.

A nagyobbakat dr. Pető Katalin doktornő Testestől-lelkestől Én vagyok című előadása győzte meg a mentálhigiéné fontosságáról.

Az óvodások sem maradtak távol a rendezvénytől. Az iskola előcsarnokában ötletes terménybáb kiállítással vettek részt a programon, a szomszédos Központi Óvoda épületében pedig testileg és lelkileg is jelen voltak az eseményen. Őket a város nevében Nagy András, a Humán Erőforrás Bizottság elnöke köszöntötte, aki elismerő szavakkal méltatta a diákönkormányzat tevékeny közreműködését. Az ovisoknak Utasi Hajnalka mesélt, ahol a történetek főszereplői ezúttal az ételek voltak, ám a mesemondásba a gyerekek is bekapcsolódtak.

A bölcsődei helyszínen Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket a Városi Bölcsőde és a szomszédos Szivárvány Óvoda, valamint az Eltérő tantervű iskola pedagógusait és a gyerekeket. A színes programok legnépszerűbbje talán a falatozás volt. Az ételkóstoló során olyan finomságokat ízlelhettek kicsik és nagyok, mint a cukkinikrém, sárgarépagolyó vagy a sütőtöklepény. A recepteket örömmel vitték haza a gyermekek szüleiknek, és talán ezúttal a kicsik hatnak a felnőttekre az egészségesebbé váló otthoni gasztronómia terén.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?