Néptáncosaink Nyíregyházán

A Martin György Néptáncszövetség Nyíregyházán rendezte meg november 11-én a XVI. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivált.

A fesztivál bemutatkozási és találkozási lehetőséget biztosított az országban működő ifjúsági korosztályú együtteseknek és egyben nemes versengés is, amelyen a 14-19 éves fiatalok szakértő zsűri előtt mutatták be színvonalas produkcióikat.

A jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola ifjúsági táncegyüttese a békéscsabai Bartók táncegyüttessel megosztott első helyezést ért el. Az együttes két műsorszámmal mutatkozott be a fesztiválon. Elsőként Boda Gellért – Busai Zsuzsanna – Busai Norbert „Nagybőd falu szép helyen van…”- a Felvidéken található Magyarbőd falu táncaiból készített alkotást mutatták be, majd Boda Gellért – Szűcs Gábor – Szűcsné Urbán Mária „Szervusztok magyarok”– című györgyfalvi táncok koreográfiájára került sor. Ez a tánc bejutott a fesztivál gálaműsorába és a zsűri javaslatot tett az első díj mellett a következő évi Ifjúsági Néptáncantológián történő szereplésre is.

Vélemény, hozzászólás?