Öntudatunk formálója

November utolsó hétfőjén, délután három órakor a Főnix Fészek Műhelyházban intim félhomályban került sor a 25. Jászsági évkönyv szakmai és sajtóbemutatójára. Szokás szerint idejében, hogy a Jászság értékeit becsülők még számba vehessék a karácsonyi ajándékok megvásárlása során.

A helyszín két szempontból is aktuálisnak és ideálisnak bizonyult. Egyrészt a Fészek Műhelyház művészeti igazgatója, Várszegi Tibor a kötet egyik legizgalmasabb tanulmányát írta az 1987 és 2017 közötti „Kis jászberényi színháztörténet” címmel. Másrészt a Neofolk együttes – Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter – révén az irodalom és a zene is hozzásimult a kötet előadásaihoz, tartalmához, no meg a helyszínhez.

Várszegi Tibor párhuzamot is vont a lapunkban nemrég bemutatott Új Színházért Alapítvány 25 éve és az évkönyv negyedszázada között. Nem véletlen, hogy éppen azokban a hónapokban, években élénkült meg a tudomány, a kultúra, sőt a múltunk iránti érdeklődés és kutatási szándék. Ugyancsak ő mutatta be házigazdaként Kállai Mária asszonyt, Jász-Nagykun-Szolnok Megye kormánymegbízottját, dr. J. Nagy László professzor emeritust a szegedi egyetemről, majd átadta a moderátori szerepkört dr. Kertész Ottó kuratóriumi elnöknek, aki a későbbi „szigorú percekig” ezt meg is tartotta, és a szokásos kulturáltságával, humorával, szóvicceivel szolgált a nagyközönségnek.

A nagyközönség ezúttal két jól elkülöníthető térben foglalt helyet. Az elnöki asztal köré csoportosultak félkörívben a kötet szerzői – az asztalnál a már említetteken kívül természetesen központi helyen ült az alapító és jelenlegi szerkesztője az évkönyvnek, vagyis Pethő László professzor. Színházi megoldással a szimpla érdeklődők az immár emelkedő dobogókon elhelyezett székeket foglalhatták el. A majdnem végig jó hangulatú rendezvény meghittségéhez főleg a Neofolk együttes járult hozzá, akik a Párjavesztett gerlice csángó feldolgozásától, József Attila Mama című versének átértelmezésén át Nagy Gábor verséig emlékezetes élményt nyújtottak. (Nagy Gábor verse a 2017-es versmaratonon a legjobb megzenésítés díját nyerte el – a szerk. )

Természetesen – a már említett – színházi megvilágítás sem homályosította el valódi és képzeletbeli látásunkat és meglátásunkat a kötet egyre inkább kibomló megismerni vágyott tartalma és szerkezete tekintetében. Ehhez a szerzőkön kívül a kuratóriumi elnök és két felkért hozzászóló is hozzájárult. Kertész Ottó megindokolta, hogy a 25. alkalom ellenére miért döntöttek úgy Pethő Lászlóval, hogy minden csinnadratta nélkül mutassák be kötetet. – Az a legnagyobb ünnep – fogalmazott otthon felejtett szemüvegét nélkülözve –, ha elkezdik a 26. év munkálatait. Arról azért illendően megemlékezett, hogy a jelenlévők közül például Fodor István és Wirth Lajos már a kezdetekben tagja volt a szerzői csapatnak.

Kállai Mária asszony emlékeztetett arra, hogy pár napja városunkban a Campus századik évét ünnepeltük közösen. Ott is hangsúlyozta, hogy a Jászság különös terület, ahol az identitás, a történelmi gyökereknél, és ma is tetten érhető. Az értékek összeérnek, erősítik egymást. Múltat, jelent, jövőt kötnek össze. A most bemutatott évkönyv és elődeinek sora pedig maga a történelem, ha úgy tetszik az élő történelem, és a tudományok gazdag tárháza.

Dr. J. Nagy László professzor Árokszállás szülötte, egyetemi tanulmányai, majd karrierje távolra szólították, szerencsére nem olyan messzire, mint a kutatásai, ugyanis Marokkó és a Szahara nemzetközileg elismert tudósa. Szegedről is szemmel követte a Jászság történéseit, és azt is amit ebből a Jászsági Évkönyv évről évre megörökített. Szimpátiánkat azonnal elnyerte, amikor a 25 év évkönyveiből szemelgetve a főszerkesztő érdemei mellett kiemelte szeretett kollégánk, Farkas Feri bácsi szerepét, aki kedves tanára volt. Innen már mondhatott bármit, csak bólogattunk helyeslően. Ám a professzor nem bármit mondott, hanem tényeket, az évkönyv korábbi köteteinek, és a jelenleginek a tényszerű erényeit sorolta: nem az elválasztót kutatja; hanem az összetartót, közel hozza az olvasóhoz az emlékeket; a jász öntudat formálója, és bizonyítja, hogy a Jászság nem bezárkózó. A kötet szerkesztője, szerzői nem adták fel az értéket, tartják magukat Pethő László 1993-ban közzé tett, az értékmentés funkciót meghirdető és megerősítő szerkesztői filozófiájához.

A zsúfolásig telt Főnix Fészek Műhelyházból két igazolt hiányzó azért volt. Molnár Sándor éppen akadémiai doktoriját védte, Pócs János pedig a Parlamentben a Jászság érdekeit ezekben a percekben. A jelenlévő szerzők azonban szót kértek és szót kaptak a továbbiakban. Az emlékezetes eset óta, amikor Farkas Feri bácsinak is csak tanár úr Győri Gyula, a latin nyelv nagy tudósa olyan alapos előadást tartott a könyvbemutatón, hogy másnak már nem kellett, sőt nem lehetett felszólalnia az idő múltával, szigorú feltételeket szabott a szerkesztő.

Ez volt az a pillanat, amikor Kertész Ottó, aki maga engedékeny ember, átadta a vezető szerepet Pethő Lászlónak. Előlegezzük meg az időrendet felrúgva, hogy azért a tanulságot mégis ő vonta le a végén, miszerint a személyenként biztosított egy percet éppoly nehéz betartani, mint a hatvan másodpercet. Igaz, egy percben valóban nehéz ajánlani egy az évkönyvben megjelent interjút, ahogy azt mindjárt az első felszólaló Kiss Henriett megpróbálta. Jelezte 2002-es indulását, a mostani tizennegyedik kötetbeli publikációját, sőt bemutatta és virágcsokorral köszöntötte beszélgető partnerét, Zöld Albertné Juditot. Az évkönyv bemutatóin még nem járt közönség egy része mondhatni felháborodott a szigorúság láttán, de ha hozzátesszük, hogy a három órakor kezdődött rendezvény végül is több mint másfél óra után jutott el a pogácsa melletti kötetlen beszélgetés fázisába, talán nem igazságtalan a módszer. Nagyon hamar tanulunk, és az évkönyvhöz illően terjedelmesebb tanulmányok szerzői is, így a légvégéig majd mindenki belefért a hatvan másodpercbe, szellemesebbnél szellemesebb megoldásokat alkalmazva ajánlották, dicsérték saját „lovukat”. Azért volt, aki fellázadt! A végén Wirth Lajos többszörös időterjedelemben fejtette ki néhány gondolatát. A szerkesztőnél csengettyű nem volt, így barátian morogva, de végighallgattuk a javaslatot is, hogy a következő kötet összefoglalóját már orosz nyelven is szerkesszék be.

A könyvbemutató közönségéhez képest volt egy kis előnyünk, hogy megismerkedjünk az írásokkal. Ez a kis idő arra volt elég, hogy a jászsági krónika oldalait átlapozva ismételten megbizonyosodjunk régiónk programgazdagságáról. A 292 oldal tartalomjegyzéke és képei pedig arra ösztökélnek, hogy legalább a karácsonyi szünetben alaposabban is tanulmányozzuk ezt a méltán ünnepelt kiadványt.