Lénárt Levente emlékkiállítás

November 17-19-én rendezte meg a 90 éves Jászberényi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete éves kiállítását a Bercsényi úti Ifjúsági Házban. Az idei évben a 60. kiállítása volt ez az egyesületnek, amit ezúttal a nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt tenyésztőtársuk, Lénárt Levente emlékének ajánlottak.

A rendezvényhez csatlakozott még a tizedik születésnapjához közeledő Chabo Tenyésztők Fajtaklubja is, mely itt tartotta az országos klubkiállítását. Ebből az érdekes kinézetű baromfiból 63 egyedet hoztak el Jászberénybe, míg a romániai Lugos település testvéregyesülete 30 szárnyassal képviseltette magát.

Ahogy az ilyen és hasonló eseményen lenni szokott, bírálatokra is sor került. A nyolc bírónak volt is dolga bőven pénteken, hiszen összesen 226 díszgalambot, 93 dísztyúkot és 40 díszmadarat kellett összevetni. Az abszolút győztes a díszgalamboknál lugosi, a dísz baromfiaknál jászboldogházi, a díszmadaraknál pedig egy jászberényi tenyésztő lett. A vasárnap délben kezdődő eredményhirdetésen harmincöt serleget adott át Vas Ádám, az Egyesület elnöke és csapata az eredményesen szereplő állatok gazdáinak.

A jelenleg közel ötven tagot számláló csoport szeretne tovább bővülni. Azon fáradoznak, hogy sikerüljön megnyerni olyan galamb és kisállattartókat, akik szívesen folytatnák tevékenységüket egyesületen belül. Gondoltak az ifjúságra is, ezért toborzókat szerveznek.

Remélhetőleg sikerrel járnak, és a jövő évi kiállításon már több új névvel is találkozhatunk a katalógusban!

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?