A hazaszeretet dallamai

2017-11-252017-11-27 Kazsimér Nóra 0 Comments Főnix Fészek Műhelyház

A jászberényi Főnix Fészek Műhelyház vendége ezúttal Nemcsák Károly és Tolcsvay Béla kettőse volt, akik megható, színes repertoárjukban megmutatták nekünk, hogy a magyarok egyáltalán nem olyan keserűek, mint ahogy az a közvélekedésben meghonosodott.

Az ember földi életének célja a harmónia megtalálása, melynek egyik leghatékonyabb eszköze ha költészettel vesszük körbe magunkat, bármilyen forrásból érkezzen is az. A vers még ma is élő és népszerű műfaj, csak már legtöbbször talán nem a könyvekből jut el hozzánk, hanem változatos, alternatív útvonalakon. Ilyen útvonalak például a zenei portálok, ahol mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illő műfajban megzenésített költészetet. Ahhoz, hogy a korábbi nemzedékek által megélt, valódi nagy magyar költők iránti tiszteletet megőrizhessük, szükség van arra, hogy a jelenkorral is megszerettessük ezt a rendkívül gazdag irodalmi örökséget. Ezt a célt tűzte ki maga elé a Szép szerelmem, Magyarország elnevezésű zenei est is, ahol felváltva prózában és lírai dallamokban élhettük át a haza szeretetét, annak itthon marasztaló, lélekmelengető erejét.

Öregapám megőrizte, édesapám jól becsülte, édesanyámtól tanultam a magyar nyelvet én – hangzott fel a dal a Kossuth-díjas énekmondó előadásában, amit a Bocskai öltönyben büszkén üldögélő Nemcsák Károly férfias orgánuma váltott fel. A két neves művész idestova tíz éve járja a Kárpát-medencét kulturális műsorával, melyben a megzenésített verseken keresztül legnagyobb magyar költőink szelleme kel életre.

A költészetnek már megszokhattuk, ezer arca van. Ha mindet nem is, talán a legszebbeket láthatta és hallhatta az esten résztvevő közönség, akik révedezve bólogattak a sötétben, együtt suttogva az ismerős sorokat az előadókkal. A Jászai Mari-díjas színész öblös hangján megszólalt József Attila Mamája, az égbe szállt Szép Ernő Imádsága, de együtt pásztáztuk a Távolból Petőfi Sándor életművét, és kérleltük a más vidékekre vágyókat Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versében. Tolcsvay Béla egyszerű, de mégis szívhez szóló gitárjátékából feltekintve szólt ki erőteljes hangján, míg Nemcsák Károly tolmácsolásában a szenvedélyes színészi játék elevenedett meg szinte testközelből. Ám a drámai hangvétel mögül mindig előbújtak jó kedélyű, derűlátásra sarkalló, vagy éppen helyzetkomikumot elbeszélő verseink, melyek bizonyítékul szolgáltak népünk rossz időkben is állhatatos életörömének.

Amíg a kortárs versek sokszor nem találják meg az utat az emberek szívéhez, addig ezek az örök érvényű alkotások sietnek a segítségünkre, melyek mondanivalójukat tekintve mintha csak ma íródtak volna. Bátran állíthatom, nem ült olyan a közönség sorai között, akihez ne jutottak volna el az este elhangzó versek üzenetei. Kihez azért, mert az ismerős rímek felidézték gyermekkori emlékeit, kihez pedig azért, mert éppen a közeljövőben ír belőlük dolgozatot. A vers a múltunk, a jelenünk és a jövőnk pótolhatatlan része, és ezt az előadás végén felcsendülő, háromszoros visszahívó vastaps is igazolta.