Két pont veszteség

Városunk NB III-as labdarúgó csapata a debreceni egyetemi csapat, a DEAC gárdájának volt a vendége november 11-én, szombaton délután, ahonnan egy ponttal tértek haza.

A Tállya elleni hazai gólnélküli döntetlen után, bizonyára a „cívisvárosban” szerették volna focistáink kiköszörülni a csorbát. Mintegy 70 percig ez rendben is volt, ám két védelmi hiba a három pont helyett csak egyet hozott a konyhára. Pedig nagyon jól kezdtek a mieink, hiszen már az 5. percben megzörrent a vendéglátók hálója. Fejes János beívelt szöglete után, a kipattanó labdát a jókor érkező Nagy Richárd fejelte hálóba, 0-1. Továbbra is lendületben maradt a berényi legénység.

Több ziccerük is volt, amelyek közül már csak a kapus volt útban, ám nem sikerült növelni az előnyt. 20 perc elteltével aztán végre ismét berényi gólt láthatott a publikum. Fejes János által beívelt labdát Túri Dániel 9 méterről fejelte a kapuba, 0-2. A kétgólos előny tudatában nyugodtan vonultak szünetre Lékóék és a pihenő után sem lazítottak, továbbra is ők uralták a pályát. Mutatja ezt a nagy kedvvel játszó Fejes lövése is, amely a kapufán csattant. Sőt egy második sárga lapos eset után, egy fővel csökkent a vendéglátók létszáma.

Minden elő volt tehát készítve a három pont megszerzésére, ám a DEAC játékosai ezt 10 perc alatt, keresztbe húzták. Először egy eladott labdával „szökött meg” a debreceniek csatára és szépített, 1-2. Tízperc elteltével egy újabb figyelmetlenség és egy középre ívelés után Katona Tamás gondoskodott róla, hogy otthon maradjon legalább egy pont.

DEAC – Jászberényi FC 2-2

– Nagyon szeretném, ha tanulnánk hibáinkból, mert egy komoly csapat nem engedheti meg magának, hogy egy megnyert mérkőzést kiengedjen a kezéből. Remélem, hogy a következő hazai mérkőzésen a 3. helyezett fővárosiak ellen javítani fogunk. – nyilatkozta Arany László hazaérkezés után. November 19-én vasárnap 13 órai kezdettel Pesterzsébet focistái vendégeskednek Jászberényben.

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?