Népes roma közmeghallgatás

A Jászapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat október 26-án, csütörtökön határozatképes létszámmal éves közmeghallgatást tartott. A fórumon elhangzott az elmúlt év összegzése, majd a városlakók tehették fel kérdéseiket a képviselő-testület tagjainak.

Farkas Miklós, a roma önkormányzat elnöke köszöntötte a testület tagjait, a sajtó képviselőit és az érdeklődőket, majd megkezdte éves értékelőjét.

Az év elején Farkas Sándor képviselő megbetegedésre hivatkozva lemondott mandátumáról és átadta tisztségét Farkas Imrének. Farkas Miklós elmondta, hogy februárban hagyományteremtő szándékkal indult útjára az I. Roma Farsangi bál, amelyen szép számmal voltak érdeklődők. A roma képviselő-testület delegációja helyt állt a szolnoki kispályás labdarúgó bajnokságon.

Az általános iskolába bűnmegelőzési rendezvénnyel hívták fel a figyelmet a bűncselekmények visszaszorítására. Természetesen nem maradtak el a közösségépítő események sem. Áprilisban a Jászapáti Hagyományőrző Kulturális Folklór csoport tagjai részt vettek az alsó jászsági Ki mit tud? tehetségkutatón, valamint jelen voltak a Hevesi Roma napon is. A nyár folyamán három általános iskolai osztály kirándulását, hatvan hátrányos helyzetű diákot támogatott fele-fele arányban a Jászapáti Városi Önkormányzat és a roma önkormányzat.

Idén is kiemelt figyelmet fordítottak kultúrájuk ápolására, így számos hagyományőrző roma programon képviseltette magát az önkormányzat. Erőfeszítéseket tettek a szebb városkép kialakításáért, mely a Dankó telep rendbetételében nyilvánult meg. Több hátrányos helyzetű embernek munkalehetőséget adtak. Beszámolóját azzal zárta, hogy a jövő évben is szeretné megragadni a romákat segítő lehetőségeket, illetve igyekeznek az idei évhez hasonlóan színvonalas programokat megszervezni.

A beszámolót követően Kökény Imre javasolta, hogy az intézményekkel szorosabb kapcsolatrendszert kellene létrehozni és kialakítani egy tehetséggondozó programot, mellyel a hátrányos fiatalok jövőjét segítenék. Ezt követően a közbiztonság segítéséért tett javaslatot. Kifejtette, hogy hatékonyabban tudnának tenni a bűncselekmények ellen, ha a polgárőrök között roma nemzetiségűek is jelen lennének. A továbbiakban megkérte Farkas Ferenc polgármestert, hogy a tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan idén is legyen lehetőség tüzelőért dolgozni a rászoruló romáknak.

Farkas Ferenc az elhangzottakra válaszolva elmondta, hogy a program nem működött, hiszen sok esetben az előzetes bejelentkezés után mindössze egy-két ember jelent meg a munkanapon.

További negatív példaként említette, hogy a munkáért kapott pénzt nem tüzelőanyagra költötték. Éppen ezért a testület úgy határozott, hogy a település támogatás keretében nem készpénzben, hanem tűzifa formájában fognak adakozni, hogy minden család élvezhesse az otthon melegét. A polgármester kifejtette, hogy bizonyos szegregációkban elszaporodtak a rágcsálók. Ezek irtása érdekében már tett lépéseket az önkormányzat. Hozzátette, hogy a járványok visszaszorítása miatt fontos a környezet tisztántartása is.

Az előterjesztések után Duka Gábor tett panaszt a testület felé. Sérelmezte, hogy a Dankó telepen rossz állapotban vannak a közutak, valamint a szennyvíztelep mellett rendszeresen kellemetlen szag tapasztalható. Elmondta, hogy a romatelepen használhatatlan a fürdőszoba és a kerti csap. Szintén panaszként említette meg a hulladékkal szennyezett utcákat, melynek tisztítása szerinte a közterület dolgozóinak a feladata.

Farkas Ferenc válaszában hangsúlyozta, hogy minden lakónak a saját feladata tisztán tartani a ház körüli területet, az önkormányzat feladatköre csak a közterületre terjed ki. A telep fürdőszobáját illető kritikára elmondta, hogy az önkormányzatnak nem kötelessége a magántulajdonban lévő ingatlanokba vizet, villanyt beköttetni. A szennyvízzel kapcsolatos kérdés kapcsán ígéretet tett, hogy utána fog nézni, valamint megnyugtatta a lakosságot, hogy a megrongált utakat idén is megjavítják a tavalyi évhez hasonlóan.

A közmeghallgatást követően dr. Völgyi István alpolgármester tartott tájékoztatót a vírusos megbetegedések fő okairól és a higiénia alapjairól.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?