Fohász az élni akarásról

Megrázó és egyben lebilincselő előadásnak lehettek részesei azok, akik november 3-án a Főnix Fészek Műhelyház monodrámáját választották kulturális időtöltésnek. Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című drámája a szerző családjának tragikus sorsát tárta elénk, a Jászai Mari-díjas Ráckevei Anna olykor felemelő, máskor mélybe taszító előadásában.

A színdarab bejárta már Magyarországot, Erdélyt sőt, 2007-ben meghívták a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztiválra is, ahol hatalmas szakmai sikert aratott. A történet szerint az 1956-os forradalom után járunk. Visky András lelkész édesapját börtönbe zárják, az édesanyját, Júliát pedig a hét gyermekével – köztük Andrással – a Duna-delta gulágjába telepítik.

A mű alcíme a munkatáborban haldokló feleség filozofikus dialógusát, lírai fohászát jelenti, mely végletekig szeretett férjéről szól, és melyet elsősorban Istenhez intéz. A mű azonban nem foglal állást Isten létezéséről, csupán a hit vigasztaló erejét jeleníti meg, mely a megpróbáltatások idején bár védelmet nem biztosít, mégis mint lelki menedék, örökösen jelen van életünkben. És ehhez társul a szerelem témája, mely a műben felhalmozódó, kilátástalannak tűnő kérdések feloldása lesz.

Júlia mindenekelőtt Istennek, a tábori faház egyik villódzó izzójának panaszolja bánatát, akit időről időre kérdőre von, és aki ellen lázadásra készteti nyomorúságos élethelyzete, hogy szembe kell néznie az elmúlással. Egy olyan élet elmúlásával, melyet átszőtt a hűség, a remény és a lelkész férj bölcs iránymutatása, aki legalább úgy szereti Istenét, mint ahogy Júlia őt, így a feleség ebben a kettős kötésben, ebben a szerelmi ”Szentháromságszögben” éli életét. Júlia hisz és hinni akar, és ez a kitartás az ura iránti szerelméből fakad, mely a legnagyobb szenvedések közepette időnként megtántorodik a felfelé tekintve elhangzó kérdéskor: Itt vagy? – A válasz azonban mindig szívszorító némacsend. De a megkínzott édesanyát a legkétségbeesett pillanatokban is kijózanítja felelősségérzete, mikor kicsiny ”verebecskéire” gondol. Csak egy szerelmes nő, egy édesanya képes úrrá lenni az olyan szenvedésen, mely Júliának osztályrészül jutott, s melyet még sok ezer sorstársa élhetett át egy sötét, elnyomó, diktatórikus világban.

Ráckevei Anna intenzív, ezer érzelmi szálat érintő előadása felszínre hoz minden olyan kérdést és kétséget, mellyel sokszor nincs merszünk szembenézni. Ugyanakkor azt üzeni, hogy soha, semmiért nem érdemes feladni önmagunkat, emberségünket, bármilyen kegyetlen is legyen velünk a sors. Minden rosszal szemben néha nem marad más eszköz a kezünkben, mint Istenre és az ég felé mutogatni, akkor is, ha tudjuk, mindez csak arra jó, hogy további kételyek ébredjenek bennünk, ahogy Júliában is. Nem kap magyarázatot Istentől, hiába szólítja meg a Teremtőt, ezért Angina Pectoris – a Halálasszony ölelése után vágyakozik, aki megszabadítaná őt minden szenvedésétől, egyszersmind szeretteitől is, akiket azonban nem akar elveszíteni. A Biblia forrásként és kapaszkodóként is szolgál, melyet még akkor olvastak férjével, mikor együtt lehettek, és melynek történetei családjáról szóló emlékei tükrében új értelmet nyernek. Az apát elhurcoló tisztekből angyalok lesznek, a gulágon való raboskodásban pedig a pusztai vándorlás képe nyer új jelentéstartalmat.

De akkor vajon hol van a válasz Júlia bizonyosságot kereső kérdéseire? Miért nem választ Isten egy másik népet, vagy a nép maga, miért nem hagyja el Istenét? ”Mert szerelmes” – hangzik el a férj idézett válasza, mely végül magyarázatot ad Júlia minden eddig feltett kérdésére. A szerelem, melyet az égben lakozó Isten és a földi létben társául szegődött férj iránt érzett szerelmet egyszerre jelenti. Ez az, ami Júliát életben tartja, és mellyel szemben a Halálasszony győzelme sosem valósulhat meg.

A dráma mindemellett betekintést enged az ’56-os borzalmakba, a megtorló, korrupt, szabadságkorlátozó politikai gépezetbe, a túlélés utáni vágy reménytelenségébe és az igazságtalanul bebörtönzött foglyok sanyarú sorsába, a cellák nyomasztó légkörébe. De azt is megmutatja, miként lehet túlélni ezt a kálváriát, hogyan lehet keserű humorral, iróniával felülkerekedni a fájdalmakon a kiút felé vezető úton, ahol a józanész határait sem szabad szem elől veszítenünk.

A történet végén Júlia elvei, vallási meggyőződése, szerelme és hite elé akadályt gördítenek, és a sorsfordító pillanatban az asszonynak egyedül kell döntenie, hogy továbbra is, minden bizonytalansággal együttvéve hűséges marad-e férjéhez és Istenéhez. Ám ő példát állítva bátran szembemegy a nehézségekkel és eszünkbe juttatja, hogy a saját harcunkat egyedül csak mi vívhatjuk meg.

A darab nagyon súlyos, valós jelenségeket feszeget. Magába szippantja a nézőt, és ha egy időre el is ereszti, életünknek számos történése lesz, amiben újra felbukkan majd, örök tanulságokat vésve fejünkbe. Például azt, hogy a halál kapujában az emlékeinken, a szeretteinken, a kétségeinken és Istenen kívül nem marad semmink.

Fotó: Szalai György