Negyedszázad a színház megújításáért

A színháznak óriási szerepe volt és van is az emberiség újkori történetében. A magyar színjátszás anyjának, Déryné Széppataki Rózának szülővárosában 25. éve működik az Új Színházért Alapítvány. A negyedszázados jubileum kapcsán és napján november 3-án, a színház és színjátszás köré szerveztek eseményeket a Városháza dísztermében.

Az Új Színházért Alapítványtól elválaszthatatlan, – hiszen létrehozója, működtetője, kuratóriumának elnöke – Várszegi Tibor személye, aki az elmúlt 25 év alatt az alapítványon keresztül is szerteágazóan tevékenykedett a színházkultúra területén. Többek között foglalatoskodott folyóiratok kiadásával, előadások készítésével, koprodukciós feladatokkal is. Munkálkodásuk eredményeképpen tudott lábra állni és működik 2009 óta befogadó színház Jászberényben. Jelenleg ez a Főnix Fészek Műhelyház.

Várszegi Tibor az alapítvány létrehozását megelőzően, – akkori munkahelyén, a Tanítóképző Főiskolán – képzési programot indított el, melybe a színészi műhelymunka egyes elemeit próbálta bevonni, alkalmazni az oktatásban és a pedagógusképzésben. 1990-ben, elsős főiskolás hallgatókból színjátszó csoportot alapított, és két év rendszeres műhelymunka után színpadra léptek Boszorkányszombat című előadásukkal, mellyel hazai és nemzetközi fesztiválokon díjakat is nyertek, és meghívást kaptak az Erfurti Egyetemi Színházi Fesztiválra is. Az elismerések ellenére sem sikerült azonban elfogadtatni a pedagógus- és színészképzés összeegyeztetéséből származó oktatási programot a főiskolán, és végső soron ez vezetett huszonöt esztendeje az alapítvány létrejöttéhez.

November 3-án péntek délelőtt, a Városháza dísztermében gyűltek össze nyilvános beszélgetésre az ország minden szegletéből az 1992-ben, Pont Színház néven bemutatkozott főiskolai mozgásszínházi csoport tagjai. A találkozó alkalmával arról számoltak be, miként tudták hasznosítani az egykori műhelymunka során tanultakat pedagógusi tevékenységük és az élet egyéb területein. Mindegyiküknek meghatározó élménye volt ez az időszak. Tudást és tapasztalatokat merítettek az oktatási rendszeren kívüli kurzusokból, figyelmesebbek lettek önmaguk és egymás iránt, ezzel figyelmesebbek lettek a gyerekek iránt is, amit munkájuk vagy akár a gyereknevelés során is alkalmaztak. Emberi- és önismeretet kaptak, gondolkodásuk is megváltozott, több oldalról tudtak megvizsgálni helyzeteket. Egyikük a következőképpen fogalmazta meg, foglalta össze tapasztalatait: A színház emberekkel foglalkozik. Aki színházzal foglalkozik, csak bölcsebb lehet.

Délután változatlan helyszínen, de új szereplőkkel szimpózium kezdődött, ahol a városvezetés és az önkormányzat képviselői mellett Jászberény kulturális intézményeinek és szervezeteinek képviselői is megjelentek. A tanácskozás témája a „Tudatszint emelése a kultúra által”, témakörben foglalható össze, melynek célja, hogy felvezesse a magyar néplélektől távol álló, szolgáltatásközpontú kultúráról történő visszatalálást a belső szükségletből fakadó, külső beavatkozás nélküli, önerőből szerveződő közösségekhez. Ez annak belátását is feltételezi, hogy a kultúra területén is azt tegyük, amire valóban szükségünk van, és ne a kiírt pályázatok elvárásaihoz igazítsuk azt, amit tenni kívánunk.

Ezen gondolatok kifejtésére irányult a szimpózium, de mindenekelőtt Szabó Tamás polgármester, mint házigazda köszöntötte a jelenlévőket. Szavaiban örömének adott hangot, hogy ilyen szegmensét is meg tudják beszélni a település életének. Mint elmondta: néhány hete a testület elfogadta a város kulturális koncepcióját, és nemrégen megtörtént a kulturális konzorcium alakuló ülése. Ebben jelentős szerepe lesz az Új Színházért Alapítvány képviselte művészeti ágnak is.

A köszöntéseket folytatva Várszegi Tibor, Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár levelét olvasta föl, melyben szó esett arról, hogy a kulturális terület legfontosabb célkitűzése a kulturális alapellátás kiterjesztése, az értékekhez való hozzáférés biztosítása, velük a találkozás lehetőségének megteremtése. A célkitűzés megvalósítása érdekében jelentős lépések történtek, melyek segítették a művészeti intézményeket és szervezeteket. Beszámolt azokról az eredményekről, melyek igazolják, hogy egyre nagyobb az igény a minőségi kultúrára, és a terület közreműködői igyekeznek is megfelelni ezeknek az igényeknek.

Várszegi Tibor a felkért hozzászólóknak írt egy szándékosan provokatív felvezető szöveget, csak azért, hogy legyen mitől eltérni, lehessen megnyitni a beszélgetést róla, ezért kiindulópontként ezt olvasta fel. Arról szólt, hogyan legyen igénye a közönségnek minőségi előadásokra, ha nem ismeri azokat, mert nincs terjesztve?! Azon kellene inkább elgondolkodni, hogyan emeljük fel a tudatszintet, ami a kis jászberényi színház tapasztalatai alapján lehetséges.

Az előadások sorát Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság egyik alelnöke kezdte, aki az előadó-művészeti törvény felől tekintett a témára. A törvényt jónak nevezte, csak a kitörési lehetőség nehéz a három minősítési szint közül legalul található „pályázatos” színházak számára. Ahhoz, hogy rendszeres támogatáshoz jussanak, sok minden kell, például az előadásszám növelése. De a támogatásra fordítható összeg is véges, amit úgy lehetne esetlegesen növelni, hogy az abban részesülő színházak lemondanak annak egy részéről.

Szente Béla, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke rendhagyó történelemórát tartott, melyben a magyar nyelvű színjátszás megteremtésének pillanatait villantotta föl, árnyaltan párhuzamot vonva a most megtárgyalandó kérdésekkel, melyet többen többféleképpen láthatnak. „Amikor beülünk egy színházba felkészült, de legalábbis nyitott lélekkel, azzal a céllal vállaljuk, hogy megtaláljunk valamit azok közül a dolgok közül, amiket keresünk. Százan százfélét. A színház valahogy mindig igazi találkozás. Oda nem csak benézünk, azt nem csak megnézzük, ott a dolgoknak eleje és vége van, meg aztán folytatása. Száz fejben százféle folytatása. De a legkülönösebb pillanatok akkor érkeznek el, amikor a százból a legtöbben valami hasonlóan felemelőt éreznek előadás közben, vagy amikor a folytatás a százból a legtöbb emberben vált ki valami hasonló jót, magasztosat.„

A folytatásban Gemza Péter, – aki a Pont Színházból került Nagy József/Jozef Nadj franciaországi legendás Jel Színházába, melynek társulatával a világ legrangosabb színpadain lépett fel – a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője osztotta meg gondolatait. Nyilvánvaló tény, hogy többen váltanak jegyet egy népszerű musicalre, mint egy kortárs dráma bemutatójára. Ez egy tendencia, ez így lesz. Nem az a baj, hogy ezek az előadások megjelentek, hanem hogy az a fajta gazdálkodási irányzat, amivel ez jár, meg lett erősítve, ami nehezen kezelhető országos szinten. Ez borzasztó nagy elszívó erő lett attól a közművelődéstől, amiért harcolnak. Bármekkora legyen is ennek az oldalnak a támogatottsága, és még emelkedik is, nem fogják tudni tartani, elmozdulni afelé, hogy az egyensúlyt feljavítsák. Ez az egész minőségi kultúrát lefelé fogja húzni, mert bármilyen lépést is tesznek, amivel ezt megpróbáljuk kiegyensúlyozni, elszívó hatása annál erősebben fog náluk jelentkezni. A kultúrával foglalkozó, terjesztő személyeknek rendkívül nagy befolyása van a felvázolt dolgokra. Ezeknek az embereknek a hozzáállása, műveltségi szintje határozza meg azt a helyet, ahol ez megvalósul, „ezt gondolom a legfontosabbnak”.

A továbbiakban a hallgatóságban jelenlévők szóltak hozzá az elhangzottakhoz, mondták el véleményüket, benyomásaikat, megosztották felmerülő gondolataikat.

Várszegi Tibor, nagyon rövid zárszóban összegezte a szimpózium során hallottakat. Az a fogalom, tudatszint, amit címként adott, majd minden hozzászólásban visszajött. Tudatszintnél, a magyarság kollektív tudatszintjére gondolt, melynek felső régiója, ha emelkedik, – az alsó régiók fölemelésével – az alsók is emelkedni fognak. Örömmel nyugtázta, hogy az olyan kulcsszavak, mint a minőség, az értékrend, a magyarság, a megszentelt pillanatok, a léleknemesítő előadások, többségében kimondásra kerültek. „Ez közös nevezőt tudott teremteni a mai alkalommal, ami a továbbiakban az egység felé fog vezetni bennünket”- hangzott az esemény befejező mondatában.

Teátrumról való tanácskozást, egy színielőadás koronázhat meg, ezért aztán a nap szereplői átültek a Főnix Fészek Műhelyház nézőterére, ahol Ráckevei Anna főszereplésével a Júlia című darabot tekintették meg.

Sokszor betemetnek bennünket a napi gondok, de észre kell vennünk a lehetőségeket, amikor a hétköznapi térből és időből kiszakítva néhány órára kiléphetünk a mókuskerékből. Ezt a lehetőséget teremti meg a színház mindannyiunk számára, és ez nagyon örömteli. Mert igenis különleges tér, ahol ha létrejön a katarzis, akkor megjelenik a szakralitás. Lehet ablak, amelyen keresztül jobban megismerhetjük önmagunkat, az emberek egymás közti viszonyait és a minket körülvevő világot. Napjaink zavarodott, rohanó világában az embereknek szükségük van iránytűkre, kapaszkodókra, pihenőkre, hogy másnap ismét folytatni tudják, – talán egy kicsit több összefüggést átlátva – nyugodtabban az életüket.