Városunk diákszemmel

Jászberény az én szememmel címet kapta az a fotópályázat, amelyet általános- és középiskolás diákok részére írt ki a Jászberényi Ifjúsági Önkormányzat. Ennek témája Jászberény volt.

Ez a kiállítási anyag érkezett el október 20-án a Szent Klára Idősek Otthonába. A fényképek a város minden népszerű részét bemutatják. A rendezvényen jelen volt Szatmári Antalné alpolgármester asszony, Bohárné Bathó Rozália önkormányzati képviselő is. Az egyház részéről Taczman András diakónus ünnepi gondolatai nyitották az eseményt. Majd Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy az ember időnként megálljon, és megfigyelje a környezet adta különlegesen szép látványt, az ember építette házakat, épületeket és a természet munkáját. – Jól csak a szívével lát az ember. A sok-sok évvel ezelőtt elődeink építette örökséget, és új büszkeségeinket, természeti szépségeinket vették lencsevégre a fiatalok. Minden pályázónak dicséret érte! – fogalmazott a képviselő.

Tallósi Ferenc Sándor, a Jászberényi Ifjúsági Önkormányzat polgármestere elmondta, hogy a pályázat célja az volt, hogy a város népszerű tereit bemutassa úgy, ahogyan azt a fiatalok látják, ahogyan használják, ahogyan szeretik, szeretjük azokat.

A folytatásban egy rövid kisfilmet láthattak a jelenlévők, amely a kiállított képeket fűztek egy csokorba. Az ünnepség része volt a Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Liska József középiskola és Kollégium Tagintézménye diákjainak verses, énekes, táncos produkciója, majd a kiállított képek megtekintése.

Buschmann Éva

Buschmann Éva

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?