A süvegcsúcs története

Október 18-án, délután jeles eseményre érkeztek a Jász Múzeum vendégei, ugyanis ünnepélyes körülmények között ekkor mutatták be a nagyközönségnek és a sajtónak a múzeum frissen megszerzett nagy jelentőségű leletét.

Dr. Bathó Edit igazgató asszony köszöntötte az udvaron helyet foglaló megjelenteket, köztük Szabó Tamás polgármestert, Sári Ferencet, Pusztamonostor polgármesterét, az emeritus jászkapitányokat, hagyományőrzőket. Bevezetésképp elmondta, hogy ez a nap azért is különleges, mert egy lokálpatrióta magánszemély felajánlásának köszönhetően hatalmas jelentőségű honfoglalás kori régészeti leletanyaggal gazdagodott a Jász Múzeum. Ez év tavaszán Hajzer Kálmán pusztamonostori fiatalember ajándékozta a bemutatott leletegyüttest a közgyűjtemény számára, melynek becses darabja a honfoglalás kori süvegcsúcs a múzeum egyik ékessége.

A továbbiakban a házigazda szerepét Gulyás András, a múzeum régésze vette át, aki felkérte dr. Fodor Istvánt, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes igazgatóját a leletanyag bemutatására.
A tárgyak tudományos feltárását a professzor végezte, s tapasztalatait ezúton megosztotta a megjelent érdeklődőkkel is. Kiemelte, hogy olyan kincset kapott Jászberény, melyből csak egyetlen hasonló tárgyat őriz az ország. Hozzátette, a lelet megtalálásához szomorú tények is fűződnek, hiszen a kincs fellelésének helyszínén, a homokbányában elpusztult egy honfoglalás kori temető. Szívet derítő viszont, hogy egyszerű emberek felismerték az értéket, és a lehető legjobb helyre, őseik értékőreihez, a jászberényi Jász Múzeumba eljuttatták a tárgyakat.

A lószerszámok, ruhadíszek, ló- és embercsontok mellett a lelet legértékesebb darabja a honfoglalás kori süvegcsúcs. Őseink ruházata sokban emlékeztetett a keleti viseletre, a szkíta rokonok öltözékére. Ezelőtt Beregszászon került elő a berényihez hasonló ezüstből készült, palmettával díszített áttört mintás süvegcsúcs. A jászberényi valamivel vaskosabb ezüstlemezből készült tizenkét centiméteres ötvösmunka. A beregszászi nagyobb méretű, ám kettétörött és hiányos leletet a Nemzeti Múzeum őrzi. A két tárgy rendkívüli jelentőségét mutatja, hogy eddig Európában nem került elő hasonló darab. A szemet gyönyörködtető tárgyak a kiváló ősi magyar művészek munkáját őrzik.

A professzor a sírokból előkerült berengári pénzek történetéről is szólott előadásában. Elmondta, hogy a magyarok kalandozásaik során sarcként jutottak az ezüst pénzérmékhez, melyeket aztán ruha- vagy lószerszámdíszként használtak. Ezek a kincsek is valószínűleg 915 körül kerültek a sírokba. Ilyen leleteket Kárpátalján találtak, amelyek a jelen politikai helyzetben cáfolatai az ukrán kormány magyarellenes propagandájának is. Mindezen kincsek mellett előkerültek ruhadíszek – egy aranyozott ezüst levél alakú csüngő –, körte alakú kengyelek, csikózablák, tűzcsiholók és nyílcsúcsok. Zárszavában dr. Fodor István gratulált a jászoknak, hogy ilyen nagy jelentőségű lelet birtokosai lehetnek. A továbbiakban a múzeum régésze megköszönte Dombóvári Judit restaurátornak a szakszerű közreműködést.

Hajzer Kálmán, a lelet múzeumba juttatója elmesélte a gyűjtemény kalandos történetét. Elmondta, hogy egy részét saját maga találta a lelet együttesnek, másik részét pedig szó szerint kikönyörögte a megtalálótól. A megtaláló az ágyneműtartóba rejtette a süvegcsúcsot és a gyöngyöket, a lelet részét képező lókoponyával a kutyái játszottak, a nyílheggyel átfúrt emberi lapockacsont pedig elveszett. A négy sírban talált gyöngyök egy részét elajándékozta rokonoknak, ismerősöknek.

A süvegcsúcsot csupán azért vitte haza, mert permetező-alkatrésznek vélte. Később megsejtette, hogy valamiféle értéket képvisel a tárgy, mert semmiképpen nem volt hajlandó túladni rajta. Végül a cserébe kért petárdacsomagért megvált a kincstől, sőt annyira megörült a jó üzletnek, hogy hajlandó lett volna aknavetőgránátokat is ajándékozni mellé. Hajzer Kálmán saját maga is ellátogatott a Monostor-Berény határában található sírokat rejtő homokbányához, ahol csontokat, koponyát, nyílhegyeket, csatokat, tűzcsiholót, pénzeket, lószerszámokat, valamiféle szerves anyagot – talán textilt – talált. Sajnos egyszerre nem tudott mindent elhozni, és amikor másnap visszaért a helyszínre a munkagépek már teljesen tönkretették a lelőhelyet, az otthagyott tárgyak pedig eltűntek. Megígérte a múzeumigazgató asszonynak, hogy az értékesnek vélt gyöngyöket mindenáron megszerzi a közgyűjtemény számára. A rendezvény meglepetéseként ingzsebéből elővette és átadta dr. Bathó Editnek a honfoglalás kori dísztárgyakat.

Dr. Bathó Edit a beszámolóhoz a köszönet mellé hozzáfűzte, hogy már a telefonos megkeresés alkalmával sejtette, hogy valami rendkívüli kerülhet a múzeum tulajdonába, azonban régész hiányában a jászsági gyűjtemény zárolva volt, így azt csak a Szolnoki Damjanich Múzeum vehette volna át. Szerencsére Gulyás András személyében hosszú évek után sikerült régészt szerződtetni az intézménybe, így a jogi akadályok elhárultak. Hajzer Kálmán tevékenysége példaértékű, a múzeum számára nagy segítséget jelentenek az ilyen szellemiségben gondolkodó lokálpatrióta jászok, akik önzetlenül segítik az intézmény munkáját annak érdekében, hogy minél szélesebb réteghez eljusson őseink hagyatéka. A felbecsülhetetlen kincs méltó helyre kerül a múzeumban, és reménye szerint a jövőben a világnak a Lehel kürt mellett a süvegcsúcs is eszébe juttatja a jászokat.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?