Bozsik Fesztivál

Napos, de kissé hűvös, szeles idő fogadta október 28-án, szombaton délelőtt az év utolsó Bozsik Fesztiváljára érkező ifjú labdarúgó palántákat Jászberényben.

Az MLSZ által létrehozott rendezvényen – amely az Aranycsapat egykori kiválóságáról lett elnevezve -, közel száz labdarúgást kedvelő fiatal vett részt. A kis- és a nagy műfüves labdarúgópályán rendezett tornán, a két helyi csapat – JFC és a Tehetség SE – mellett Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászfényszaru és Jászkisér U7-es, és U9-es korosztálya mérte össze erejét. Ebben a korban még nem az eredmény a legfontosabb (bár a gyerekek számára az sem mellékes és számolták is,) hanem az, hogy az edzők megkedveltessék velük ezt a világszerte népszerű játékot.

A hangulatos mérkőzések után Kis-Németh Albert alközpontvezető megköszönte a gyerekek, edzők és nem utolsó sorban a szülők részvételét, majd a csapatok legjobbjainak egy-egy ajándékkal kedveskedett. Folytatás jövő tavasszal, addig is teremtornák sokaságán bizonyíthatják a futball iránti szeretetüket a jövő Ronaldói.

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?