Adj egy ötöst!

Számos pályázó közül a pusztamonostori Hábor Gabriella Általános Iskola 5-6. osztályos tanulói is bekerültek az Adj egy ötöst! elnevezésű országos pályázat legjobbjai közé. A program célja, hogy a gyermekek személyes tapasztalatok és élmények útján ismerjék meg a fogyatékossággal élők világát.

Az ötven sikeres pályázó feladata volt olyan közös rendezvények szervezése fogyatékkal élőkkel, melyek kis költségvetésűek és mindannyiuk számára életre szóló élményt nyújt. A legtöbben még a nyár folyamán megszervezték a különleges alkalmat, ahogy a JÁI Hábor Gabriella Általános Iskola és AMI 5-6. osztályosai is.

A pusztamonostori fiatalokat Kissné Pető Brigitta tanárnő mentorálta és a Palócz-Bakos Ilona segítette a fogyatékosok világának megismerésében. Még júniusban érkezett hozzájuk Szabó Gyuri és állandó társa, vakvezető kutyája, hogy őszintén beszéljen vakságáról, mellyel már 25 éve együtt él. Az interaktív előadás után a gyerekek kipróbálhatták a vakok- és gyengén látók segédeszközeit, kipróbálták a fejegért és csörgőlabdáztak. Az izgalmas délelőtt után az ebédet is bekötött szemmel fogyasztották el, majd a nap zárásaként a gyermekek szeretetbefőttel kedveskedtek vendégüknek, aki örömmel, meghatódva fogadta az egyedi ajándékot. Mentoraik elmondása szerint a gyermekek igen érzékenyen, szeretettel fordultak sérült embertársukhoz és a találkozás bizonyára örök emlék marad számukra.

A pályaműveket már benyújtották és hamarosan kiderül, hogy melyik tíz osztály nyeri a négyszázezer forintos osztálykirándulást, melyet a Salva Vita Alapítvány ajánlott fel. Bízunk benne, hogy a mi fiataljaink is részesei lehetnek ennek az igazán izgalmasnak ígérkező kirándulásnak, bár ők már most is nyertesek, hiszen közelebb kerültek a látássérültek világához.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?