Édes élet csipetnyi keserűséggel

Szerdán a Tugyi Cukrászat műhelyébe látogatott a város képviselő-testülete, hogy a szokásos havi üzembejárás soron következő állomásaként tájékozódjon az itt folyó munkáról, a vállalat helyzetéről.

A 2000-ben nyílt Tulipán utcai cukrászműhelyt a tulajdonos, Tugyi Róbert mutatta be az érdeklődő önkormányzati tagoknak és a sajtónak. Mielőtt lementünk a 180 négyzetméternyi területű pincébe, ami helyet ad a raktáraknak, a hűtőkamráknak, a 18 tepsis sütőnek, a méretes tűzhelynek, a keverő és dagasztó gépeknek, a fémmel borított munkaasztaloknak és a medence méretű mosogatóknak, néhány szóban előrevetítette a vállalkozás helyzetét.

Elmondta, hogy a hagyományos mesterségekkel foglalkozó cégekhez hasonlóan, ő is szakemberhiánnyal küzd. Sajnos a képzés sem kecsegtet biztató jövővel. Az a néhány gyerek, aki cukrászképzésre jelentkezik, majd a még kevesebb, aki meg is szerzi a mesterlevelet sem biztos, hogy a szakmában marad. Amennyiben mégis, akkor vagy a fővárosban, de leginkább külföldön keresi a boldogulást. Jelenleg a Tugyi cukrászműhely egy tanulót foglalkoztat, de akár négynek is tudna gyakorlati helyet biztosítani. Valószínűleg itt, az üzemben jó helyen ismerkednek a szakma csínjával-bínjával a tanoncok, hiszen Tugyi Róbert és hét cukrásza a legjobb alapanyagból minőségi árut állít elő.

A fagylaltba valódi gyümölcsdarabok, a joghurtos süteménybe minőségi joghurt kerül. Ezt már az üzemben árulta el a cégvezető. Főképp a képviselő asszonyok kérdéseire válaszolva megosztott néhány titkot a sokak szerint a város legfinomabb rétesének készítési módjáról, a tökéletes krémes előállítási technikájáról. A közelmúltban felújított üzemben a cukrászok és a tanuló mellett egy kiszolgáló is dolgozik. A könyvelést a tulajdonos felesége végzi, a tisztaságról három takarító gondoskodik. Egy sofőr látja el a szállítási feladatokat, aki két üzletbe és helyi éttermekbe viszi a finomságokat.

A lakosságot az üzem erre kialakított részén is ki tudják szolgálni, illetve a Kossuth úti cukrászdában van lehetőség elvitelre vásárlásra vagy helyben fogyasztásra. Legnagyobb forgalomra ballagások alkalmával számítanak, de különböző egyéb családi és céges rendezvényekre is viszik az itt készült süteményeket.

Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester a városvezetés nevében köszönte meg a látogatás lehetőségét, azt, hogy a nagy cégek után betekintést nyerhettek egy kisebb, sikeres vállalkozás életébe is.

A látogatók már az üzemben megízlelhették az itt készült pogácsákat, azonban az igazi kulináris kényeztetést a cukrászdában élhették át. Az öt évvel ezelőtt nyitott hangulatos Tugyi cukrászda lassan kinövi helyét. A városlakók körében népszerű üzletben vasárnap zajlik a legnagyobb forgalom. Ilyenkor szűkösen férnek el a tortákra, édes és sós süteményekre várakozó vásárlók, a hétvégi nassolásra betérők. A tulajdonos szeretne bővíteni, egyelőre keresik a lehetőségeket.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?