Lesújtott a foci törvénye

A másfél héttel korábbi edzőváltást követően először lépett pályára hazai környezetben az immár Arany László által irányított Jászberényi FC. A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 8. fordulójában a Nyírbátor ellen az új tréner támadó szellemben küldte pályára csapatát.

Ahogy az edző ígérte… Már az első akció végén kis híján ünnepelhettek a berényi drukkerek, miután Bálint fejese alig ment mellé, pár perccel később pedig a fiatal csatár lövését fogta a vendégek kapusa. A biztató kezdés után László sérülése miatt kényszerű csere következett, hogy emiatt-e, de a második negyedóra inkább a vendégek enyhe fölényét hozta. A 36. percben aztán Fejes szöglete után Hevesi-Tóth bólintotta a labdát a bal felső sarokba (1-0).

A második félidőben egymást követték a JFC-helyzetek, azonban a legnagyobb ziccereket sem sikerült értékesíteni, s ahogy az lenni szokott… A néhány kósza próbálkozástól eltekintve veszélytelen látogatók – a jelzett három perces hosszabbításon egy kicsivel túl – büntettek. Arany László a meccs előtt úgy fogalmazott, döntő lehet, hogy a góllövőlistát vezető Hornyák Marcell semlegesítése hogyan sikerül. Nos, sokáig szinte tökéletesen, ám az egyenlítő gólt végül ki más, mint az immár 10 találatos nyírbátori csatár lőtte Miski kapujába (1-1). A sok lehetőséget elhibázó, harcos játékra törekvő hazai gárda teljesítményét díjazták a szurkolók, örömük viszont érthetően nem lehetett teljes, lesújtott a foci örök törvénye. Jászberényi FC – Nyírbátori FC 1-1 (1-0)

A következő fordulóban igazi értékmérő mérkőzés vár Miléékre: a listavezető, még veretlen Monori SE otthonában október 8-án, vasárnap 15 órától kéne bravúrral kirukkolni.

Szerző:
Szőrös Zoltán

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?