Éjszaka a könyvtárban

A Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én országszerte közel kétezer program várta a tudományok szerelmeseit. A sötétedés utáni rendezvényhez a Jászberényi Városi Könyvtár is csatlakozott óriási sikerrel, hiszen csillagászati előadások, csillagköd készítés, robotika és drónbemutató is porondon volt.

Tizenegy éve szeptember utolsó péntekjét a kutatások, a tudományok megismertetésének szentelik. Idén több mint 50 város csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük Jászberény, két helyszínnel. – A mi szempontunk az volt, hogy az űrkutatás köré építsük a program tematikáját. Főként azért, mert a könyvtárban csillagda működik, és ezt igyekszünk népszerűsíteni – tájékoztatott Kovács Péter, a könyvtár igazgatója.

Az elnevezéshez hűen, sötétedés után nyitotta meg kapuit az intézmény, ahova este 6 órától egészen éjfélig lehetett ellátogatni. Az első emeleten Mizsei Csaba a manapság igen közkedvelt drónozást mutatta be, aminek a segítségével rendszerint különleges légi felvételeket készít. A 120 méter magasra felemelkedő, közel 4 kilós drón elképesztő élesen örökíti meg a település sajátosságait. A 6 motorral működő gép csavarjait egytől-egyig Mizsei Csaba rakta össze – tudtuk meg tőle. Lapunknak azt is elmondta, hogy leginkább fesztiválok, esküvők megörökítésére alkalmazza, a hasonló célon gondolkozóknak pedig a Syma X5C modell vásárlását ajánlja.

Az emelkedett bemutató után a Logiscool közreműködésével a robotika, vagyis az okos robotok programozásába nyertünk betekintést. Persze nem kellett bonyolult számkombinációkat bemagolni, inkább a programozás logikájára vezettek rá, melyet néhány perc után már 10-12 éves gyermekek is elsajátítottak.

A gyermekrészlegen egyedi technikával készített csillagködöt alkothattak az érdeklődők. A többszínű festékek a befőttes üveg belső falán egy-egy csillagköd képéhez hasonlítottak.

Ezzel egyidejűleg a legfelső szinten csillagászati előadások találtak halló fülekre. Elsőként Schuminszky Nándor űrtörténet-szakíró számolt be űrsztorikról, tényekről és tévhitekről. Tudjuk például azt, hogy mivel írtak az űrben? Talán többen rávágnánk, hogy ceruzával – azonban az előadó efelől is eloszlatta a legendákat, mivel a gravitáció hatására a grafitszemcséket belélegeznék, ami árt az egészségnek. Így maradt a mintegy 2,4 millió dollárért kifejlesztett űrtoll, melyről az internet világában az a „pletyka” kering, hogy 12 milliárd dollárba került.

Az ehhez hasonló érdekességek után dr. Raffai Péter asztrofizikus tartott előadást a csillagászati gravitációs hullámokról. A fizikus informatív, tartalmas bemutatóval hozta közelebb a témát.

Az est utolsó előadását Dálya Gergely asztrofizikustól hallhattuk. Ugyan a késő esti órákban már lankadt a figyelem, mégis megérte kitartani, hiszen az asztrofizika új kutatásait ismerhettük meg.

De nemcsak prezentációkon volt szó űrkutatásról, a szemfülesebbek élesben is kipróbálhatták az ég kémlelését. A csillagdában csillagászati távcső segítségével vettük szemügyre a Szaturnuszt, mely még izgalmasabbá tette az élménydús éjszakát.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?