Teljes gőzzel a toleranciáért

Kedden reggel különleges kalózhajó horgonyozott le a Lehel Vezér téren. A KézenFogva Alapítvány játékos kamionja, a Fogadd el, fogadj el kampány keretében hívta fel a figyelmet a fogyatékkal élő emberek elfogadására, megértésére.

Szeptember 26-án a szokásosnál is nagyobb nyüzsgés volt az OTP bank előtt. A kalózhajóvá alakított kamiont iskolás gyerekek rohamozták meg, és bár nem fosztogatás céljából, mégis többet kaptak, mint ahogy jöttek. A kamionban játékos feladatokon keresztül öt állomáson ismerhették meg az értelmi fogyatékos, siket, autista, látássérült és a mozgáskorlátozott kalózok nehézségeit.

A tanulóknak lehetősége volt közös társasjátékozásra és egy óriási puzzle kirakására. Mindeközben szakképzett segítőknek tehették fel kérdéseiket. A gyermekek számára különleges élmény volt a kerekesszékes akadálypálya kipróbálása, valamint az OTP bankfiók meglátogatása, ahol nagy figyelmet fordítanak az akadálymentesítésre.

– Intézményünk arra törekszik, hogy a fogyatékkal élők helyzetét könnyebbé tegye. Banki ügyintézés során ügyfeleink akadálymentesített bejáraton közelíthetik meg az épületet, valamint munkatársunk segítségével a siketek jelnyelven is kommunikálhatnak – erről már Hoffer Gábor az OTP bank fiókvezetője tájékoztatott.

A kezdeményezésről Váradi Ildikó programkoordinátort kérdeztük, aki elmondta, hogy a kalózhajó 12. alkalommal indult útjára. Évente 8-10 településre látogatnak el, azzal a céllal, hogy toleranciára ösztönözzék az egészséges fiatalokat.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?