Lendületben az ifjú jéghokisok

A Jászberényi SE utánpótlás csapatai elkezdték az őszi küzdelemsorozatot. Az U-14 korosztály, un. kvalifikációs mérkőzéseken szeretné kivívni az „elitebb” csoportba való kerülést, ami már elérhető közelségben van számukra.

A JSE Jégkorong szakosztály U-14-es csapata a Veszprémi Jéglovagok otthonában aratott 4-3-as győzelem után szeptember 16-án, hazai pályán várta soron következő ellenfelét a KMH Warriors csapatát. A mérkőzés első harmadában a szurkolóknak nem kellett sokat várni a gólra, mert a 3. percen Horváth Zoltán a vendégcsapat hálójába lőtte a korongot (1:0).A gólpasszt Szarvas Mátyás jegyezte. Horváth azonban nem érte be ennyivel és a 7. percben Jenei Tardos passzának köszönhetően, ismét megzörgette a Harcosok hálóját(2:0). A 2. harmad gól nélkül zárult, viszont a harmadikban először a vendégek örülhettek, mert Molnár Dávid 2:1-re szépített.A válaszra sem sokat kellett várni, hiszen Szarvas Mátyás asszisztjának köszönhetően Sárközi Gergő újra a vendégek hálójába talált (3:1). Szerencsére a fővárosiaknak már csak a szépítésre volt erejük, így JSE – KMH Warriors 3:2.

Nagy Zoltán edző szerint megérdemelten nyert csapata. Kiemelte, hogy a győzelem egyrészt a csapategységnek, másrészt Horváth Zoltán egyéni teljesítményénekvolt köszönhető, akinek – bár betegen játszott – oroszlán része volt a győzelem kivívásában két góljával, illetve Bajzát Bence kapuskimagasló teljesítménye is nagyban hozzájárult a sikerhez.

Nem sokat pihentek a fiatalok, hiszen másnap 17-én vasárnap, a Vasas SCB együttesét fogadták. Az első harmad 11. percben a vendégcsapat szerezte meg a vezetést(0:1). A 2. harmad 28. percében, sajnos ismét a hazai háló zörgött (0:2). De ezúttal a szépítésre nem sokat kellett várni, mert Molnár Dávid két perc múlva belőtte a hazaiak első gólját (1:2).A Vasas csapata gyorsan revánsot vett, így a mérkőzés állása 1:3-ra módosult. A jászberényi fiúk azonban nem adták fel,Horváth Zoltán ismét szépített (2:3). Az utolsó játék részben az angyalföldi gárda még két gólt lőtt és így alakult ki a végeredmény: JSE – Vasas SC B 2:5.

Nagy Zoltán edző elmondta, hogy rendkívül büszke a fiúkra, hiszen a fővárosi együttes a B csoport legjobbja, eddigi ellenfeleit óriási gólkülönbséggel (10 fölött) győzte le. Tanítványai teljesítményének értékét emeli, hogy mindössze 10 fővel tudtak jégre lépni, mert az U-12-ből „feljátszó” játékosoknak is mérkőzése volt ugyanezen a napon, így az utolsó 20 perben már nagyon fáradtak voltak a fiúk. Ennek ellenére a meccs végeredményét tekintve, nincs okuk szomorkodni. A két győzelem és e vereség ellenére, közel van a kitűzött cél.

A JSE U-12-es csapata az elmúlt szezonban a „C” osztályban játszott, idén viszont már a „B” tornára nevezték őket. Közülük sokan tagjai az U-14-nek is, illetve sok gyereknek ez lesz az első idénye a12 évesek között. A csapategység tehát most formálódik. Nem beszélve róla, hogy itt már az alapvető játékszabályokat is tudniuk kell, mint pl. a les, vagy a tilos felszabadítás. Ellenfelük ezen a hétvégén – szintén hazai pályán -, az UTE fiataljai voltak, akik kétségtelenül jobb teljesítményt nyújtottak, nem csoda, hiszen a csoport egyik legerősebb alakulata. Megjegyzendő, hogy itt még nem számolják hivatalosan a gólokat.

Természetesen tovább folytatják a menetelést fiatal hokisaink. Az U-14-es együttes a DVTK- Jegesmedvék, az U-12-es pedig, Pesterzsébet vendége lesz a hétvégén.Az U-10-es korosztály (B és Ccsapattal), az U-8-as fiatalokkal együtt a hétvégén Budapestre a Jégpalotába látogat, ahol az őszi szezonnyitó jégkorong fesztiválon vesznek részt.

Szerző:
Dr. Tárai Éva
Ács Tibor

 

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?