Y Brand Motiváció Kupa először

Harcművészektől volt hangos szeptember 9-én a Bercsényi úti játékcsarnok, ahol a Yakuzák Se által rendezett kyokushin karate verseny zajlott.

– Egyesületünk 27 éves fennállása óta először rendez saját versenyt, aminek célja kettős. Egyrészt közel egy évtizede utánpótlás versenyzőink a legeredményesebbek az országban, ezért úgy gondoltuk, hogy most hazai környezetben a barátok, szülők, nagyszülők előtt adjanak számot felkészültségükről. Másrészt a „Motiváció” alcímmel arra buzdítjuk a fiatalokat, hogy minél többen válasszák ezt a nagyszerű sportágat, aminek nagyon sok személyiségfejlesztő hatása van – mondta a verseny kezdete előtt Agócs Tibor, a Yakuzák SE szakmai vezetője.

A rendezvény nívóját emelte, hogy jelen volt a kyokushin karate magyar alapítója, a 8. danos Shihan Furkó Kálmán, valamint két korábbi világbajnok, Sensei Szövetes Veronika és Sempai Sztankó Rita. Az I.Y Brand Kupát Nagy András, a Humán Erőforrás Bizottság elnöke nyitotta meg, majd az egyesület elnöke, dr. Rédei István köszöntő szavai után dinamikus technikai háttérrel egyszerre négy tatamin kezdődtek meg a küzdelmek. A versenyzők gyermek, serdülő, ifjúsági és junior kategóriákban mérték össze tudásukat.

A rendezők remekül felkészültek, a versenyt nem szakították meg semmilyen szünettel, ünnepélyes ceremóniákkal és bírói étkezéssel sem. Az eredményhirdetéseket – nagyon ötletesen – a csarnok új szárnyának emeletén tartották, ott állhattak dobogóra a legjobbak. Számukra mindenképpen örök emlék marad, hogy a két világbajnoktól vehették át érmeiket, sőt, az oklevélen is szerepelt aláírásuk.

– Nem hagyhatom szó nélkül a Yakuzák SE szervező közösségét, akik először álltak hadrendbe egy ilyen rendezvény sikeréért. Fantasztikus csapat jött össze, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy vendégeink a legjobb háttérrel tudjanak a versennyel foglalkozni. Úgy értékelem, hogy versenyzőink is jól teljesítettek. Volt olyan, aki először tudott megverni presztízs ellenfelet, pontosan a hazai környezetnek köszönhetően. Ezáltal nagyon jó állapotban tud legközelebb tétmérkőzésen tatamira állni. Sok szép eredmény született és voltak nagy tapasztalások is, ami egyébként az utánpótlás versenyek legfontosabb feladata – nyilatkozta a rendezvény végén Agócs Tibor.

A Yakuzák SE versenyzőinek eredménye. Aranyérmes lett korcsoportjában: Danka Hunor, Notheisz Janka, Móczó Márk, Hegedűs Marcell, Treba-Kovács Botond, Csibra Barnabás, Szajka Bendegúz, Móczó Milán, Szabó Liza, Kerekes Réka és Mező Lili. Ezüstérmes: Lendvai Levente és Treba-Kovács Kíra. Bronzérmes: Pintér Kristóf, Deák Janka, Kun István, Bagyinszki Máté, Cserepes Botond és Gál Barnabás.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?