Tímea megyei bajnok

Szeptember 9-én, szombaton tizedik alkalommal rendezte fogathajtó versenyét a Jászberényi SE Fogathajtó Szakosztálya a BA-HO-KA Lovastanya és Jászberény Városi Önkormányzat támogatásával.

Hagyományosan Szabó Tamás, a város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt, majd a fogatok vették át a főszerepet az ízlésesen berendezett lovaspályán. Mint azt Karádi Andortól, a verseny egyik szervezőjétől megtudtuk, 61 fogat indulását regisztrálták és a szokásos versenyszámok – póni kettes, lovak egyes és kettes CAN-C és D – mellett a megyei döntőt is ezen a napon bonyolították.

A JSE elnöke, dr. Bördös Lajos szerint a rendezvény nemcsak fogatok vetélkedéséről szól, hanem a lovassport iránt elkötelezettek találkozásáról is. Szintén közéjük tartozik az Electrolux egykori vezérigazgatója.

– Amikor még az általunk fémjelzett díjugratás is jelen volt, akkor is látogattuk egymás rendezvényeit. Sajnálom, hogy már díjugrató verseny nincs a városban, így a fogathajtó versenyeken találkozunk a barátokkal, ismerősökkel. Romániában dolgozom, de Magyarországon élek, és sűrűn látogatok Jászberénybe lovagolni, sőt a sajátom is itt van – mondta el Takács János.

A versenyt illetően Sárközi Tímeára, a Jászberény Lovas Baráti Kör versenyzőjére terelődött a figyelem, mert esélye volt a megyei bajnokság megnyerése. – Most jártam be versenytársaimmal a pályát, ami egy kicsit kanyargósnak tűnik, de bízom benne, hogy sikerül teljesítenünk és megtartom első helyemet a CAN-C egyesfogat kategóriában. Nos, Timinek igaza lett, magabiztosan végzett az első helyen, kategóriagyőztes és megyei bajnok lett. Így városunkat képviselheti majd az országos bajnokságon. A póniknál Jászárokszállás versenyzői vitték a prímet, hiszen alig engedtek másokat a dobogóra. A kettes fogatok CAN-C versenyét pedig az örökifjú Csintalan Imre nyerte. A berényi fogatosok mind a C, mind a D kategóriákban a középmezőnyben végeztek.

A jubileumi Fogathajtó verseny tehát sikeres volt, ami további folytatásra ad okot. – Ez fejlődő sportág, egyre többen foglalkoznak lótartással és mind többen versenyeznek is. A Jászberényi SE Fogathajtó Szakosztálya régóta jelen van e sportágban és nagy tapasztalatuknak köszönhetően már a tizedik sikeres rendezvényen vannak túl. Ez arra jogosít fel bennünket, hogy az elkövetkező években is folytassuk az ilyen rendezvényeket – nyilatkozta lapunknak dr. Bördös Lajos, a JSE elnöke.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?