Vendégünk volt a Nyírség

A VII. Jász-Expó és Fesztivál vendége Nyíregyháza volt. Ebből az alkalomból szombaton a Nyírség gasztronómiai sokszínűségét és néptánc hagyományának gazdag kulturális örökségét hozták el a Jászságba.

Déltől a Szentháromság téren lehetett megkóstolni a híres szabolcsi töltött káposztát, valamint a lapcsánka nevű nemzetközi hírű népi ételünket. A Nyírségi Ízkirályok Egyesületének mesterszakácsa Szoboszlai Gyula elmondta lapunknak, hogy a töltött káposzta hatvan literes lábasban készült, és ötszáz adag fogyott el belőle. Bár még a délutáni órákra is maradt a nyírségi ebédből, már többen teli hassal a színpad előtt gyülekeztek, mert Nyíregyháza néptáncos büszkesége az Igrice Néptáncegyüttes lépett színpadra. A 34 éve alakult együttes „ápolja és színpadra viszi a Kárpát-medence magyarságának zenei- és táncos örökségét” – hangzott el a felkonferálásban. A negyven táncosból álló társulat csárdás, ugrós és a forgatós alapelemeiből kidolgozott hagyományőrző néptánccal mutatkozott be.

A nyíregyházi fiatalok után helyi tehetségeink, a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsorát láthattuk. A Jászság Népi Együttes 45 éves fennállása óta folyamatosan törekszik az utánpótlás nevelésre. Fiataljaink immár 15 éve a Viganó iskolában sajátíthatják el a tradicionális tánclépéseket, miközben a város kulturális életének nélkülözhetetlen tagjaivá váltak. Elsőként a 25 évet felölelő Árendás Táncegyüttes vitt színpadra bonchidai magyar táncokat, őket követte a Jászság egyik legrégebbi utánpótlás csoportja a 30 éves Barkóca Táncegyüttes. Ezt követően a Borbolya Táncegyüttes rábaközi táncokat mutatott be. Természetesen fellépett még a „Fölszállott a páva” című televíziós műsor különdíjasa Busai Bori és Makula Zoltán a legédesebb párocska. Nagy sikert aratott a Galagonya Táncegyüttes, a Jártató Ifjúsági csoport, valamint a Jászság Gyermektáncegyüttes, akik györgyfalvi táncokkal zárták a műsort.

A hagyományőrző együttesek után, a 4 For Dance társulat a magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékkal gazdagított, humoros fellépését láthattuk. A fiúk nem először érkeztek jász földre, már többször felléptek jászberényi közönség előtt. Noha sokan ismerhetik őket, mégis érdemes megemlíteni érdemeiket.

A táncegyüttes 2004-ben Nyíregyházán alakult lelkes néptáncosokból. Öt év elteltével már az UNESCO védnöksége alatti Dance World Cupon, a hivatalos táncvilágkupán elsöprő sikerrel szerepeltek, három kategóriában is – folk, show, step – világbajnoki címet szereztek. A BBC egyik legnagyobb showjában a „Tonight is the night” sztárvendégként is felléptek, majd az Európai Unió Kulturális Fesztiválján három alkalommal képviselték Európát. Van mire büszkének lenni, köszöntőjükben még is a nyíregyházi Igrice együttest, valamint a helyi néptánc csoportokat méltatták.

– Nagy világutazók hírében állunk, ezért nem is szaporítanám a szót, engedjék meg, hogy elcsábítsam önöket a 4 For Dance expresszre! – erre az utazásra Bárány Kristóf az együttes tagja invitált. Aki pedig részt vett benne, az humorral kikövezett utakon járhatta végig a néptánc világ magasságait.

 

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?