Évnyitó a katolikus gimnáziumban

Szeptember elsején a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium diákjait és tanárait nem az iskola csengője, hanem a Kisboldogasszony templom harangjai szólították Veni Sancte évnyitó szentmisére.

A templom padsorait csaknem színültig megtöltötték a Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai, hogy a Szentlélek lángját szítsák fel szívükben, ezzel erőt merítve az előttük álló 2017/18-as tanévre. Az álmosságtól kókadozó tekinteteket Kovács József atya, az iskola lelkipásztora, a Kisboldogasszony templom káplánja igyekezett megragadni és kedves szavakkal köszöntötte a gyermekeket, szüleiket és a pedagógusokat.

– Sokszor erőtlenek vagyunk, de mindig számíthatunk a Jóistenre, akit csak kérnünk kell és ismét új lendülettel, erővel tölt fel lelkileg, testileg. Elküldi számunkra a Szentlelket, hogy világítson az egész tanév során – emelte ki szentbeszédében Józsi atya. Amint az evangéliumban is hallhattuk az öt balga és az öt okos szűz leány történetét, úgy ki-ki maga döntse el, hogy év végére a balgák, vagy az okosak sorsára szeretne jutni.

Józsi atya – aki három éve érkezett a városba – nagy örömére szolgál, hogy a gimnázium aulájában kialakíthattak egy kápolnát, melyhez a szükséges eszközöket a nyár folyamán szerezték be. Az iskolakápolna a lelki feltöltődés méltó oázisa lehet szeptember 8-i felszentelése után mind a diákok, mind a tanárok számára.
A tanévnyitó szentmise végén Mészárosné Drizner Rita Mária igazgató asszony kedves szavakkal köszöntötte az iskola diákjait. A gyorsan elillanó nyár után bizonyára nem volt könnyű szeptember elsején a szünidőben megszokotthoz képest hajnalban kelni, de a rég nem látott pajtások és a nyári élmények megosztása bizonyára átlendíti majd ezen a nehézségen a gyermekeket. Az élménydús vakációhoz az iskola is hozzájárult három táborral Sarudon, Pilisvörösmaróton és a Bükkben. Igazgató asszony külön szólt az 5. és 9. osztályt kezdő, új tanulókhoz.

– Tanuljatok, fejlődjetek tudásban, hitben, szeretetben! – kívánta a tanulóknak, majd rövid imát olvasott fel az eredményes tanévért, melyben ezekkel a szavakkal kérte a Jóistent: Engedd, hogy ne csak közelítsünk hozzád, hanem meg is találjunk téged!

Az emelkedett hangulatú ünnepség után osztályfőnöki órákkal folytatódott az első iskolai nap, kinek-kinek a saját intézményében.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?