Boldog házasság a titok

Szombat délelőtt Burka Sándornét 90. születésnapja alkalmából családja körében köszöntötte Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester.

Tárva nyitott ajtó, jóízű nevetés és vendégszerető rokonok fogadtak baráti közvetlenséggel, ami az egész Burka családot jellemzi. Rozália néni sötétkék kosztümjében, elegáns megjelenéssel, életet sugárzó bájjal invitált a sütivel megpakolt asztal köré, miközben felidézte életének nagy pillanatait.

Kilencven évvel ezelőtt 1927. szeptember másodikán földművelő szülők gyermekeként született Jászberényben. Nyolcan voltak testvérek, közülük hatan még ma is élnek, és ha tehetik, meglátogatják szeretett testvérüket.

Élete párjával Burka Sándorral 67 évet éltek boldog házasságban. Ma már nevetve meséli, hogy egy tánciskolában találkoztak először, Rozália néni nevét pedig dörzsölt ismerősük egy fröccsért cserébe árulta el a lelkes kérőnek. És milyen jól tette, hiszen az első randi egy életre szóló történet kezdete volt. Két gyermekük született, Katalin és Sándor György, majd az évtizedek alatt 3 unokával és 6 dédunokával bővült a család.

Népes családja szívesen időzik a 90 éves hölgynél, de nemcsak a rokonok tekintenek rá nagymamaként. Fiatalon kezdett dolgozni a gombüzemben, majd onnan a műszakipari szövetkezet raktárjába vezetett útja. A munkahelyén empatikus, családszerető természetének köszönhetően a fiatalabb generációt segítette, ezért idősebb korára az ott dolgozók közül többen „Maminak” szólították.

Mindig társasági ember volt, párjával és gyermekeivel országszerte sokat kirándultak. Sajnos egy autóbaleset következtében manapság már nehezebben jár, azonban a társasági életről így sem kellett lemondania. Fia gyakorta elviszi ebédelni és a ház lakóival is jó kapcsolatot ápol, sokat beszélget az ott élőkkel.

Kitűnő szellemi frissességnek örvend, örömmel mesél a régmúltról, hiszen ahogy Rozi néni fogalmazott: „amire szívesen emlékszik az ember, arról szívesen beszél.”

Az ünnepelt szerint a hosszú élet titka a közel 70 évig tartó boldog házassága, aminek emléke a mai napig élteti és örömmel tölti el a szívét.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?