Tanévkezdő ünnepség

Szeptember elsejével megszólalt a tanév első csengőszója az iskolákban. Idén második alkalommal rendeztek központi tanévnyitó ünnepséget, amelynek a Bercsényi úti Sportcsarnok szolgált helyszínéül.

Zsivajgó gyermekek az utcán, álmos szempárok, várakozó pillantások és fekete-fehér ünneplőt viselő sietős diákok jelezték pénteken reggel a tanév kezdetét. A Bercsényi úti Sportcsarnokban Pesti Péter, a Jászsági Általános Iskola intézményvezetője köszöntötte a város vezetőségét, pedagógusokat, szülőket és a tanulókat. – Mindenki azért dolgozik a maga területén, hogy gyermekeink olyan iskolába járhassanak, ahol minden körülmény biztosított ahhoz, hogy képességeik sokoldalúan fejlődjenek, a tanulás alapja sikerélmény legyen, és az újszerű pedagógiai módszerek a hagyományos pedagógiai értékekkel egyaránt jelen legyenek, mert csak így lehet igazán hatékony iskolát működtetni – mondta az igazgató.

Szabó Tamás polgármester köszöntőjében felidézte az egy évvel ezelőtti tanévnyitót, amikor hagyományteremtő szándékkal megszervezték az első központi évnyitó ünnepséget. „Az egész Jászság egy nagy család és ennek a családnak egyaránt tagjai a pedagógusok, szülők és a tanulók.” – részletezte köszöntőjében, majd kifejtette, hogy a város az átalakuló oktatási rendszerben is magáénak érez minden iskolát. Erre jó példa az önálló tankerület létrejötte, számos iskolai felújítás, infrastrukturális- és digitális fejlesztés, amelyeket az önkormányzat jó ügyként karolt fel.

Faragó Sándor intézményvezető helyettes a tanulókat bátorította beszédében: „tanuljatok képességeitekhez megfelelően, legyetek felkészültek és magatartásotok is legyen megfelelő.” Útravalóul szólt a megszeppent elsősökhöz is, akik teli kérdésekkel és örömteli várakozással néznek szembe az első iskolaévvel. A felső tagozatos ötödikeseknek a kabinetrendszerű oktatás jelent újdonságot – mondta Faragó Sándor, végül pedig a 6-8. osztályosokat buzdította a sikeres, eredményes tanulásra.

„Ne aszerint mérjétek magatok, amit eddig elértek, hanem azzal, amit elérhettek képességeitekkel, szorgalmatokkal.” Az iskolakezdés nemcsak a gyermekeknek, de a szülőknek és a pedagógusoknak is kihívásokat rejteget, őket szintén kitartásra ösztökélte, megköszönve eddigi fáradhatatlan munkájukat.

Az ünnepség az elsősök kedves műsorával folytatódott, ahol már-már kitűntek a színészi vagy épp szónoki képességekkel rendelkező tehetséges csöppségek. A gyermekek előadását követően az ünnepélyes fogadalomtétel következett, melynek esküjét az első osztályosok mondták el.

Pócs János a Jászság országgyűlési képviselője hangsúlyozta a gyermeki öröm megőrzésének fontosságát. Ennek tükrében nyitotta meg a tanévet, sok sikert, sok örömöt kívánva a lelkes tanulóknak. „Őszintén szívből kívánom és meggyőződésem, hogy ebben a tanévben számotokra sok olyan nap lesz, amire úgy fogtok gondolni, hogy életetek legszebb napja volt. Mert szüleitek, tanáraitok nagyon sok napon csak veletek fognak törődni”

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?