Lubics Szilvia nagy futásai

Tavaly jelent meg egy hosszabb terjedelmű írás az egykori Mészáros Lőrinc Gimnázium diákjáról Vágó Szilviáról, mai nevén dr. Lubics Szilviáról, aki többek között 2010-től, a Spartathlont, azaz az Athén Spárta közötti 246 km-es távú ultramaratoni futóversenyt három alkalommal is megnyerte.

Hosszú idő után augusztus 26-án „hazalátogatott” Lubics Szilvia, természetesen egy sportrendezvény kapcsán. Részt vett a 10. alkalommal Jászberényben rendezett Zagyvamenti Maraton futóversenyen. Még el sem kezdődött a verseny máris kellemes meglepetés érte, hiszen Hajnal-Nagy Gábor, Jászberény alpolgármestere egy Lehel-kürttel ajándékozta meg, ezzel is elismerve eddigi kimagasló teljesítményét.

– Nagyon meglepett az alpolgármester úr ajándéka, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Régóta készülök arra, hogy részt vegyek a Jászság legnagyobb futóversenyén, de nagyobb versenyeimre készülve ez eddig elmaradt. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, meg annak is, hogy nagyon sokan itt vagyunk, biztos jó hangulatú verseny lesz – nyilatkozta mosolyogva.

Jászapáti büszkeségét férje is elkísérte, aki a félmaratonnak vágott neki, Szilva pedig természetesen a 42 km-nek, amit jó három óra múlva meg is nyert saját kategóriájában. Amíg a többiek beérkeztek, volt időnk egy kicsit beszélgetni. Természetesen legutóbbi szenzációs teljesítményére a Badwater-re, a világ legnehezebb ultrafutására voltam kíváncsi.

– Ez egy nagyon különleges verseny volt, Kaliforniában. A Halál völgyéből indultunk és 217 km-t tettünk meg a célig. Állandóan 40-50 fok körül volt a hőmérséklet a sivatagban, az aszfalton pedig még több, a szintkülönbség meg összesen jó 4000 méter. Az is különleges volt, hogy a rendezők csak a területet biztosították, minden indulót egy-egy team segített a hosszú út során. Napközben általában könnyű fehér védőruhában futottam, és közben időnként a férjemék – a kísérőim –, jéggel hűtöttek, amiből az út során nyolc nagy zacskóval használtam el. A legkülönlegesebb verseny volt, ahol valaha indultam. Boldog vagyok, hogy teljesítettem! – mesélte derűsen Szilvia.

Nem mellesleg a 4. helyen futott be az amerikai sivatagban a hölgyek mezőnyében. A berényi verseny számára felkészülési állomás volt, ugyanis még ebben a hónapban a Spartathlonon fog indulni, immár 7. alkalommal. Azt is megtudtam Szilviától, hogy a napokban jelenik meg a könyve Másfél nap az élet címmel.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?