Hűség és összefogás

Minden év augusztus harmadik vasárnapján újra megtelik élettel az egykor viruló tanyavilág, Peres Kisboldogasszony kápolnája, és ha csak néhány órára is, a szikár táj ismét benépesül búcsújárókkal.

A szántók és legelők ölelésében meghúzódó, takaros kápolnához hosszú, egyenes földút vezet. Ahogy minden évben, idén is lila sóvirág föveny díszítette a takaros épület környékét Kisboldogasszony napsütéses ünnepére. A Gyilkos dűlőben árnyékot a templombelsőn kívül a mellette felállított fehér sátor és néhány nyárfa nyújtott, de a szervezők jóvoltából hűs italok széles választéka és aprósütemény szolgálta a felfrissülést a tikkasztó melegben.

Már hagyomány, hogy az ünnepi szentmise előtt kiszolgáltatják a keresztség szentségét. Idén három kisgyermeket hozták a Kisboldogasszony kápolnába, akik az Anna Ilona, Korina és János Marcell nevet kapták a keresztségben. A szentséget kiszolgáltató Szántó József apátplébános – aki maga is e tájék szülötte – örömét fejezte ki, hogy évről évre mind többen zarándokolnak el szülőföldjükre és utódaikat is e hagyomány tiszteletére nevelik. Az egyik szemfüles búcsújáró számításai szerint körülbelül 350-en kulcsolták imára kezeiket, visszarévedve gyökereikhez. „Akkor marad meg a jövendő számára az ősök lábnyoma által megszentelt kápolna, ha az ő hazaszeretetük lobog a szívükben.”

A búcsúi szentmisét Kiss Csaba, jászárokszállási plébános celebrálta, aki emlékeztette a megjelenteket, hogy itt Szűz Mária oltalmára találhatnak minden bújukban, bánatukban, majd lelkiismeretvizsgálatra buzdított. „Bármit is értünk el az életben, ez a kápolna emlékeztessen minket, honnan indultunk, és, hogy mindent Istennek köszönhetünk.” Szívből jövő, kedves szavai segítettek az elcsendesülésben és feltöltődésben reménységgel, szeretettel.

Több mint száz évvel ezelőtt, amikor e kápolna felépült a környező tanyákon élők jóvoltából a Szűz Anya tiszteletére, közösségi teret és menedékhelyet biztosított a szegény tanyasiak számára, akik csak egymásra számíthattak a bajban. Ezt a közösségi létet néhány éve Kasza Lajosné Gizella élesztette újra és szervezi szívvel-lélekkel a búcsú ünnepségét peresi születésű férjével, Kasza Lajos vállalkozóval élen járva az anyagi hozzájárulásban is.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?