Zenei utazás Esterházy Miklós korába

A Jász Múzeum minden év augusztusában megörvendezteti látogatóit a világ különleges zenei élményeivel. Múlt hét csütörtökön a 18. század pompájába utazhattunk a zene szárnyán, a népszerű Haydn Barytontrio Budapest együttes közreműködésével.

A Zenés Múzeumi Esték nevet kapó rendezvénysorozat vendégei ezúttal Kakuk Balázs (barytongamba), Sándor József (hegedű) és Lévai Antal (cselló) zeneművészek voltak, akik Joseph Haydn Esterházy Miklós hercegnek barytongambára írt közel kétszáz művéből, és az Esterházy-kör komponistáinak darabjaiból játszottak a részvevőknek. Az együttes 1980-ban jött létre azzal a céllal, hogy az említett műveket eredeti hangszereken adják elő, megidézve ezzel a korabeli stílust és hangulatot.

A kvintetteken, oktetteken és divertimentókon túl a muzsikusok Haydn-ről, Esterházy Miklósról, és kedvelt hangszeréről, a gambáról szóló történetekkel is kedveskedtek a zenetörténet iránt nyitott közönségnek. Az est fő hangszerének minősülő barytongamba egyébként hat-hét húrral rendelkező hangszer, melynek üreges, nyitott hátsó részében még kilenc-tíz sárgaréz és acélhúr is feszül. Amíg a felső húrokon a vonóval játsszák a főszólamot, addig hüvelykujjal pengetik hozzá a nyak alatt feszülő húrokon a basszust. „Pompakedvelő” Esterházy Miklós – aki szenvedélyesen szerette ezt a hangszert –, szüntelenül arra ösztönözte Haydnt, hogy új barytonműveket alkosson a számára, melynek köszönhetően ma százhuszonhat ilyen szerzeményt ismerhetünk, csak magától Joseph Haydntól. Az elegáns, mégis könnyed dallamok és az elmondott korhű élethelyzetek valóban azt az érzést keltették, mintha mi magunk is ott lennénk Esterházy egyik kastélyának báltermében.

Az est másik nagy sikerű hangszere az a juharfából készült, oszét népzenei szimbólum volt, melyet Vlagyikavkázi népzenészek ajándékoztak a múzeumnak az elmúlt hétvégén. A program zárásaként Hortiné Dr. Bathó Edit múzeumigazgató – kihasználva a jeles, zenés alkalmat – elsőként mutatta meg a tizenkét húros szöghárfát, egy duadastanon fandyrt, ami egy háromszáz esztendős hangszer hű másolata.

Szerző:
Kazsimér Nóra

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?