Zarándoknap a gyermekre várókért

A Mária Út, Máriazell – Csíksomlyó közötti fő és gyűjtő útvonalaira, minden évben, egynapos, az egész útvonalon zajló zarándoknapot szervez a Mária Út Egyesület. Az 1 Úton gyalogos zarándoklat időpontja 2017. augusztus 26 szombat, jelszava: Zarándoknap a gyermekre várókért.

1 Úton, Nemzetközi Zarándoknap, amely több száz települést érint Magyarországon és a környező országokban egyaránt, sok tízezer embernek nyújt zarándok élményt. Minden szakaszon különféle nemzetiségű, világnézetű emberek százai mennek egymás mellett, egymás társaságában, egymást segítve, egymásra figyelve. A lelki összetartozás erejével, most különösen a családok örömteli gyermekre várását szeretnék segíteni.

Augusztus 26-án, szombaton a Jászapáti – Jászberény – Jászfényszaru – Máriabesnyő zarándok szakasz is megélénkül. Apátiak, berényiek, fényszaruiak és a kisebb településekről is csoportok zarándokolnak majd a kereszt jelkép mögött.

Az egyik csapat Jászberényből a Ferencesek teréről, 8 órakor indul gyalogosan Taczman András áll. diakónus lelki vezetésével Jászfényszaruba a Szentcsalád térre. (Az út 19,5 km hosszú)Pihenő: Kerekudvaron, a kápolnánál. Az út során felcsendülő énekek, imák a lelki feltöltődést szolgálják. Jászfényszarun, a Szentcsalád templomban záró misén és azt követő agapén örvendhetünk a találkozásnak. Visszautazás: egyénileg, vagy a létszámtól függően, szervezetten.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit, akár egy-egy rövidebb szakaszra is.

Csoportok lehetőleg előre jelezzék részvételüket!

További információk:

1uton.mariaut.hu

Dr. Kocsis András zarándok-szakasz vezető Jászfényszaru, 30/4083202

Mihályi Antal zarándok-segítő Jászberény, 30/2566709

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége: keszjaszbereny.hu

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?