Hűsítő versek a fesztiválon
Tréfás színielőadás alapozta meg a XXVII. Csángó Fesztivál hangulatát kedd éjszaka a Víz utcai pódiumnál, ahol Boka Gábor Toldi legendájának népiesen modernizált változatát vitte színre.
A fenti jelző talán némi magyarázatra szorul azok számára, akiknek még nem volt szerencséjük a művész egyéni látásmódjából született előadások valamelyikét megtekinteni. Amikor Boka Gábor védjegyévé vált jellegzetes matrózcsíkos pólójában, övére csatolt szütyőjével és huncutságot sejtető hatalmas bajszával megjelenik valahol, ott a jókedv garantált. Páratlan humorába csomagolt színre vitt irodalmi klasszikusai úgy kúsznak be a nézősereg elméjébe, mint a lassan kortyolt hűs fröccs nyári éjszakán. Jókedvet és felüdülést hoz.
Az önjelölt néptanító olyan ügyesen mixeli az irodalmat a népzenével, tánccal és a modern korra jellemző eszközökkel, szokásokkal és szóhasználattal, hogy a klasszikusokat csak iskolai rémálomként ismerő egykori és gyakorló diákok is imádni fogják Arany vagy Petőfi költészetét.
Sok választása nem is marad a nézőnek, vagy megszokik és könnycsordulásig kacag, vagy megszökik mielőtt pillanatokon belül ő maga is a színpadon találja magát, és jobb esetben tarthatja a színházi függönyként szolgáló lepedőt. A JNE tagjai ettől többet is vállaltak, és hol a Mojszejev társulat vodkától illuminált táncosaivá átlényegülve, hol napszemüvegben, bukósisakban a Toldi fivéreket alakítva brillíroztak a színpadon.
A nézőtéri székeken, padokon ülők sem unatkoztak. A komédiás rendre közös szavalásra, dalolásra ösztökélte a népet. A mellettem ülő hölgy gyanúsan csendben maradt a verselés alkalmával, bár a jelenetek közben jókat kacagott ő is. Mint megtudtam, nem hiányos irodalmi ismeretei kényszerítették hallgatásra, csupán az a tény, hogy egy szót sem beszél magyarul. Később elmesélte, hogy Baselből érkezett a fesztivál kedvéért, ahogy megteszi ezt immár huszonkét esztendeje minden nyáron.
Ahogy az asztalunk előtt elsétáló Szűcs Esztert meglátta, mosolyogva mondta, hogy először akkor járt a Csángó Fesztiválon, amikor a szervezők lánya még „Marija” szíve alatt hallgatta a népzenét.
Érdekes, hogy a svájci hölgynek semmiféle magyar kötődése nincs, mindössze annyi, hogy imádja népzenénket, táncainkat. Elárulta, ő maga is rendre megpróbálkozik elsajátítani a lépéseket vagy megtanulni néhány szót, de mint mondta ez számára túlságosan „difficult”. A nehézségek azért nem szegték kedvét, évről évre vonatra száll, hogy részese legyen a fesztiválnak, átélje azt a páratlan pezsgést és kultúrsokkot, amit a Csángó Fesztivál nyújtani tud.
a BerényCafé újságírója.
