Értékes útravalóval a tarisznyában

Élménydús hetet tölthettek együtt a jó tanuló és közösségi életben is kimagaslóan teljesítő Sucha Beskidzkai és jászberényi gyerekek a Jászság fővárosában.

Tizenhárom év testvérvárosi kapcsolat után ez volt az első alkalom, hogy lengyel gyermekek táboroztak városunkban, akik a szervezők segítőkészsége mellett megismerhették szállásadóik, a helyi családok vendégszeretetét is. A Sucha Beskidzkai küldöttség július 16-án, vasárnap este érkezett harminc diákkal és három kísérővel. A jutalomkiránduláson a tanulmányaik során kiemelkedően teljesítő és a közösségi életben aktívan részt vállaló tanulók vehettek részt mind a lengyel, mind a jászberényi intézményekből. Így összesen negyvenhét felső tagozatos általános iskolás gyermek gazdagodhatott színes élményekkel.

A július 16 és 22. között megrendezett tábor programjainak összeállítását a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársai vállalták magukra, közülük is Gál-Dobos Beáta programkoordinátor oroszlánrészt vállalva a feladatokból. A tábor céljával kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy Jászberény Városi Önkormányzat mindig is nagy hangsúlyt fektetett a testvérvárosi kapcsolatok ápolására – különösen az ifjúság csereüdültetésére –, s így van ez idén is. Júniusban a marosszentgyörgyi gyermekeket látták vendégül városunkban, júliusban pedig a Sucha Beskidzkából érkezőket. A július 16 és 22. között megrendezett tábor anyagi forrását városunk önkormányzata biztosította, szállást pedig helyi családok nyújtottak.

A vasárnapi érkezés után közös vacsorán ismerkedtek meg a fiatalok, majd ki-ki elfoglalta a szálláshelyét. Hétfőn várostörténeti sétán ismerkedtek meg városunkkal a templomok mentén, majd a Jövőkép Alkotók Egyesületének műtermében tölthették a délutánt a képzőművészet jegyében, ahol sok izgalmas munka született. Kedden Budapest főbb nevezetességeit járták körül, szerdán pedig állatkerti séta és strandolás volt a program. Másnap megismerkedhettek őseink tárgyi emlékeivel, a jászok történetével a Jász Múzeumban, majd a Jászság Népi Együttes székházába voltak hivatalosak viselet bemutatóra és tánctanításra. Délután három helyszínen, három mesterség rejtelmeibe avatták be a fiatalokat. A Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület kézművesei megtapasztalhatóvá tették a nemezelést Jászkürt Fogadóban, a kovácsolást Jász Látogatóközpontban és a fazekas mesterséget a Kossuth Lajos utcai népművészeti bolt udvarán. A hagyományőrzés jegyében szervezett napot gulyás-partival zárták a Szántai-kertben a szállást adó családok részvételével. A jó hangulatú estén Szatmári Antalné alpolgármester asszony szólt a gyermekekhez az önkormányzat és az egész város nevében.

Pénteken, az indulás előtti napon a Tisza-tavat és környékét barangolták be, másnap pedig könnyes, baráti ölelésektől sem mentes búcsút vettek, teli élményekkel, értékes útravalóval a tarisznyában. A szervezők úgy látták, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki a lengyel és magyar fiatalok között, többen szoros barátságot kötöttek, ami a testvérvárosi kapcsolat megerősítésének egyik alappillére.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?