Chokkaku, avagy a sámli újragondolása

Sisa Balázs városunk nagy tiszteletben tartott művészcsaládjának fiatal tehetsége, akit ma már nem csak igényes ötvösmunkáiról ismerhetünk. Chokkaku névre keresztelt formatervezői alkotása rövid idő alatt nagy utat tett meg a művészvilágban, és ez csupán a kezdet. Sikeres pályamunkájáról, tanulmányairól, alkotásról és a jövőről kérdeztük.

Miként jutott el az ötvösművészettől a formatervezésig?
Nagyon régi, gyerekkori álmom volt, hogy házakat, belső, illetve külső tereket tervezhessek, a körülöttem lévő környezetet alakíthassam. Mivel művészcsaládba születtem, a művészet alapvetően mindig is körbelengte az életemet. Édesapám minden nyáron művésztelepeken oktatott, alkotott, ilyen volt a zebegényi művésztelep is, ami meghatározó időszaka volt a gyermekkoromnak. Miután gyerekfejjel belecsöppentem ebbe a légkörbe, korán elkezdett foglalkoztatni a képzőművészet, ám a zenei tehetségem révén – amit minden bizonnyal édesanyámtól örököltem – cselló szakra jelentkeztem a konzervatóriumba. Mikorra a középiskolát elvégeztem, már tudtam, hogy a vizuális művészetek világa érdekel jobban, és belevágtam. Elvégeztem egy aranyműves iskolát, és mivel édesapám zománcművész, próbáltam olyan rést találni, amivel még senki nem foglalkozik, vagy ha igen, nem ilyen szinten. Egyedi zománcékszereket kezdtem el tervezni és kivitelezni. Először csak a magánszektorban, aztán később cégektől, polgármesteri hivataloktól is kaptam megrendeléseket. A helyi polgármesteri hivatalban évek óta megtisztelnek azzal, hogy én tervezhetem és készíthetem számukra a protokoll ajándékokat, városi díjakat. Aztán – követve a gyermekkori terveket – beiratkoztam a Budapesti Metropolitan Egyetemre, belsőépítészet szakra. Jövőre lesz meg az alapdiplomám és nagy álmom, hogy a mesterszakot is itt végezhessem.

A Chokkaku, mint alkotás egyetemi keretek között született meg?
Egy évközi feladat volt az egyetemen, hogy gondoljuk újra a sámlit. Ez volt a téma. Természetesen számtalan verzió született, majd az ottani oktatók azt mondták, hogy ez annyira jól sikerült, hogy menjünk vele tovább. Először az Országos Tudományos Diákköri Konferencián indultunk, amit Pécsen rendeztek az idén. Ennek a konferenciának van egy művészeti, pontosabban egy formatervezési szekciója, ahol a pályamű a döntőbe jutott. Az egy másik történet, hogy valakiknek olyannyira megtetszett, hogy ellopták és rendőrségi ügy is lett belőle. Időközben az oktatóm és konzulensem, Hefkó Mihály belsőépítész biztatott, hogy mindenképp adjam be a Magyar Formatervezési Díjra. Bár az első háromba nem jutott be, kiemelték a dobogós alkotások mellett, hogy megmutathassák a nagyközönségnek is. Azt azért tudni kell, hogy itt az ország művészeti, tervezői elitje gyűlik össze, így nagy szó, hogy bekerülhetett ez a munka. Egyébként nagyon termékgyanús a sámli, tehát többen látják benne azt a potenciált, hogy esetleg gyártható lenne. Ennek érdekében formatervezési mintaoltalmat kértünk rá Magyarország és az Európai Unió területére is. A közeljövőben lehetséges gyártókkal szeretnénk beszélgetést kezdeményezni, illetve befektetőt találni.

Az alkotás alapanyaga fa – ami minden bizonnyal a sámli alapötletéből adódik –, de mit tudhatunk a szerkezetéről?
Alapvetően azért lett fából, mert a sámliról mindenkinek az jut eszébe, hogy abból van. Könnyű fából szerettem volna, hogy ne legyen nehéz emelgetni, így lucfenyőből lett elkészítve. Már a kezdet kezdetén megfogalmazódott bennem, hogy kis helyen elférjen, könnyű, mozgatható, mobilizálható legyen. Alapvetően azért kell, hogy mozgatható legyen, hogy összecsukható állapotában is csak kis helyet foglaljon el. Lapra szerelhető, tehát szét lehet szedni, össze lehet rakni és számtalan kombinációs lehetőséget nyújt. Éppen amiatt, hogy hajtogatható, többféle ülőfelületet lehet kialakítani belőle. Van benne egyfajta kreativitás, ami által mindenki másféleképpen alakíthatja ki a teret, ahol ezt el szeretné helyezni. Másik érdekessége, hogy nemcsak önmagában kombinálható. Ha ezekből több készül, az elemek kombinációja is nagyon érdekes lehetőségeket nyújt. Sorolható, akár egy padsorrá, különböző ülőszigeteket, ülőfelületeket lehet belőlük kialakítani. Az is az elképzeléseim között szerepelt, hogy csak a saját anyaga legyen, ne legyen benne más, idegen anyag, ezzel is kiemelve az egyszerűségét. Mivel a tárgy is egyszerű, úgy véltem, hogy az előállításának is egyszerűnek kell lennie. Nem kell túlkombinálni, így ez is tükrözze azt, hogy ez egy letisztult dolog. A négyzetprofilú tömböket ollós csapolással lehet összeilleszteni, ezt követően egyszerű pácolást kap, ami jelen esetben világos, majdnem fehér színű méhviasz a letisztult jelleg miatt. Persze a színekkel lehet még játszani a későbbiekben.

A Chokkaku kifejezés japán eredetű. Honnan jött az ötlet a névválasztáshoz?
Egy érzés volt bennem, hogy ne legyen túlbonyolítva. Fontos volt számomra, hogy egy modern, letisztult, egyszerű tárgyat hozzak létre, tehát valamilyen egyszerű geometriai elem felépítésén gondolkodtam. Így jött számomra ez az L alakú panel, a derékszög, amihez a nevet kerestük. A japán nyelvben a chokkaku, mint szó, többértelmű. A derékszög mellett intuíciót, helyes meglátást, megérzést jelent. Hamar rájöttünk, hogy tulajdonképpen ez az a név, amit kerestünk. Maga az alkotás is így jött létre, egy megérzés volt. Nem kellett hónapokat gondolkodni rajta, egyszer csak bevillant egy délután alatt. Az alkotás nagyon hamar megszületett, a névválasztás már tovább tartott.

Milyen hétköznapi környezetben tudja elképzelni ezeket a letisztult bútorokat?
Közösségi terekre gondoltam, amikor terveztem, ahol ezek nem állandó jelleggel vannak kirakva. Az alkotás gyakorlatilag válasz arra, ha többletigény jelentkezik például egy közösségi térben, akár iskolákban, egyetemeken, ott ezeket gyorsan elő lehet szedni. Az illető csak lepakolja őket, beszélget, vagy konzultál, aztán pedig elpakolja.

Hol láthatjuk kiállítva az ülőtárgyakat?
Legelőször a Magyar Formatervezési Díj keretein belül lesz kiállítva. A Magyar Formatervezési Tanács minden évben rendez egy kiállítást, mely ezidáig az Iparművészeti Múzeumban kapott helyet a Design Hét Budapest rendezvénysorozat keretein belül. Szeptember végén nyílik a kiállítás, és több héten keresztül meg lehet majd tekinteni. Először a budapesti közönség fogja látni, de nyilván a saját szülővárosomban is szeretném megmutatni.

A kezdeti folyamatoktól a kivitelezésig mennyi időt ölelt fel az alkotás elkészítése?
Ebbe az időbe beletartoznak az utómunkálatok és a marketingtevékenység is, hiszen digitálisan rengeteg fotót kellett róla készíteni, amiket át kellett dolgozni. Utómunkálatokkal együtt olyan féléves munka volt, beleértve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával való kapcsolatfelvételt is a megfelelő védettség érdekében, hogy tényleg ne kerüljön az ötlet idegen kezekbe.

Egy laikus számára nagyon izgalmasnak tűnik egy ilyen alkotói folyamat.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a művész, vagy tervező elvonul egy csendes szobába és töri a fejét valamin. Ha valami érdekel, akkor én egész nap azon gondolkodom, akár reggeli közben is. Van, hogy éjszaka is arra ébredek, hogy töprengek, miként is lehetne megoldani, megtervezni egy dolgot. Nekem ilyen az alkotói folyamatom. Szép lassan érlelődnek bennem a tervek, aztán szinte már csak napok kérdése, hogy valóban megszülessenek. Nem szoktam skiccelgetni. Fejben születik meg először és csak utána kezdek el rajzolni, amikor fejben már megvan. A családom ilyenkor nagyon sok áldozatot hoz. Amellett hogy vállalkozásom van, az egyetemen is helyt kell állnom, ami nagyon sok időmet lefoglalja. A családra így kevesebb időm jut, és nem is menne, ha ezt ők nem támogatnák. Ilyen szempontból sokat köszönhetek a feleségemnek, amiért tolerálja, hogy rám sokkal kevesebbet számíthat.

Miből merít ihletet az alkotáshoz?
Talán abból, hogy én nem csak horizontálisan nézem a világot. Gyerekkorom óta mindig próbálok mögé látni a dolgoknak. Elgondolkodni, hogy miért néznek ki úgy, ahogy, hogyan jöttek létre. Ez a fajta látásmód sok érdekes részletre hívja fel a figyelmet, melynek inspiratív vonzata is van. Ha sétálok, akkor sem csak azt nézem, hogy mit látok magam előtt, hanem például az egész épületet. Felnézek a homlokzatra, a tetőszerkezetre, hogyan van megoldva. Én így vagyok összerakva.

Az ötvösművészi, vagy a formatervezési területet érzi inkább magáénak?
A kettő nem teljesen idegen egymástól, mert ha jobban belegondolunk, az ékszerek, vagy a díjak is formatervezésen esnek át, csak más léptékben. Szerintem az egyik adja a másikat. Aki formatervező, az nem húzza meg a határt, hogy akkor vagyok formatervező, ha csak ékszert, vagy akkor, ha csak épületet tervezek. Én talán azért tartom érdekesebbnek a nagyobb léptékben való tervezést, mert az látványosabb. Egy ékszer pici, személyes dolog, egy épület azonban maradandóbb, az önkifejezésnek nagyobb mértékű megvalósulása, ami valahogy jobban motiválja az embert. Mert hát a művész azért alkot, hogy megmutathassa, amit alkotott.

Tervezi, hogy külföldi közönségnek is megmutatja az alkotást?
Gondolkodunk ebben, igen. Mindenképpen hazai marad, mivel a tervező is hazai, de léteznek külföldön is hasonló pályázatok, és a közeljövőben ezeket is szeretnénk megcélozni.

Az elemeket nézve az embernek az jut eszébe, hogy az otthonokban is jól mutatnának. Gondolkodik sorozatgyártáson?
Ez érdekes, nagyon sok mindenkinek ez jutott eszébe a Chokkakuról. Nagyon sok szakembernek és hétköznapi embernek is megmutattam, akik ugyanezt mondták, hogy nem akarom-e például egy nagyobb áruházláncnak eladni. Az embereknek ez jut róla eszébe, és én látok benne ilyen lehetőséget is. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Szerző:
Kazsimér Nóra

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?