Erdős István – egy jótékony ember

Jászdózsa csendes, békés település a Tarna partján. Ott található a Községi Önkormányzat által fenntartott „Erdős” Alapszolgáltatási Központ is, közismert nevén az Idősek Otthona, amely ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézmény.

Már látogatásunk első perceiben meggyőződhettünk arról, hogy az Idősek Otthonában is a nyugodtság, a csendesség honol, nem beszélve a nagy tisztaságról, ami még párosul a gondozók kedvességével is. Miután elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk, nagyon udvariasan felkísértek az emeletre ahol „szobájában” várt bennünket Erdős István, az otthon alapítója, aki Svájcból látogatott haza szülőfalujába.

Róla tudni kell, hogy Jászdózsán született, családját a II. világháború alatt elhurcolták Auschwitzba. Ő szerencsésen megmenekült, és a Vöröskereszt segítségével Svájcba került, ott kezdett új életet tizenéves korában. Szorgalmasan tanult, aminek eredményeként 1950-ben Zürichben géptervező, majd gépészmérnökként végzett. Öt évvel később Winterthurba került, (ma is ott él) ahol műszaki ismereteket tanított, és egy gyárban szervezési osztályvezető főmérnök lett. A Svájci Üzemvezető Mérnök Kamarának Országos elnöke volt éveken át, majd díszelnökké választották. Tevékenységét a mérnöki kamara kitüntetéssel ismerte el. Az Idősek Otthona alapítója – lehet, kevesen tudják – először egy pékség létrehozásában segített Jászdózsának.

– 1992-ben egy svájci műszaki küldöttség tagjaként Miskolcra látogattunk. Ekkor felhívott telefonon dr. Túri József, az akkori Jászdózsai Tarnamenti-2000 Zrt. főkönyvelője, aki gyermekkori barátom volt. Majd Kovács Istvánnal, a Zrt. elnökével fel is kerestek. Elmondták, hogy a községben egy pékséget szeretnének létrehozni, és ehhez kérték segítségemet. Mivel életemben soha nem mondtam nemet ha segíteni kellett, természetesen ezúttal is rábólintottam. A több évtizedes kapcsolatomnak köszönhetően sikerült elintéznem, hogy Olaszországból ingyen megkapják a pékség egész berendezését. Évek múltával többször is jártam Magyarországon egy nagyobb társasággal, és természetesen ilyenkor szülőfalumat is felkerestem. Ekkor mondtam Kovács Istvánnak – aki képviselő is volt akkoriban a községben –, hogy maradandó dolgot szeretnék létrehozni Jászdózsa számára. Ő megbeszélte munkatársaival, és egy Idősek Otthonára tett javaslatot. Szinte azonnal elkezdtem intézkedni. Az alapösszeget, mint alapító én fizettem be, majd pénzt gyűjtöttem Svájcban különböző egyházi és más szervezetek segítségével. Természetesen e mellett a község is összefogott és jól haladt az építkezés. De még ez sem volt elég, így a svájci házam tatarozását elhalasztottam, és a családom is spórolt, hogy további segítséget tudjunk nyújtani. Végül is egy nagyobb összeg átutalásával sikerült felépíteni az intézményt, amit 1999-ben szentelt fel az egri püspök. Persze még ezzel sem lett kész teljesen, így volt, amikor három hétig is Magyarországon voltam, és cementet, építőanyagot és burkolólapokat szereztem díjmentesen a kapcsolataim révén. A mottóm mindig az volt, hogy nagyon olcsón, vagy ingyen, támogatásként hozzájutni a kért anyagokhoz. A bútorok egy részét pedig Svájcból küldtem el az Otthon részére – mesélte Pista bácsi.

Azt is megtudtuk tőle, hogy szociális érzékenységét szüleitől örökölte, de erős a hite is, hiszen eddigi élete során azt tapasztalta, hogy a Jóisten mindig küldött segítő szándékú embereket, amikor szüksége volt rá. Szerinte nem csak magára kell gondolnia az embernek, hanem másokra is, és főleg az ifjúságot és az öregeket kell támogatni. Így nem véletlen, hogy diákcsoportok csereutaztatását szervezte meg, Winterthur és Jászdózsa között. Az Otthonnal szemközti oldalon pedig egy gyönyörű szép „Erdős Parkot” létesítettek, madárházzal, játszótérrel, padokkal, ahol a látogatók – ha gyermekekkel érkeznek is – gondtalanul tudnak szeretteikkel együtt lenni, beszélgetni. Mivel az Otthon fenntartásához folyamatosan szükség van pénzre, ennek megteremtésére Pista bácsi mindig újabb és újabb ötletekkel áll elő. 1996-ban jött először a gondolat, hogy ruhagyűjtést szerveznek. Akkor Kovács István segítségével valósították meg, ami nagyon sikeres volt. 2017-ben újra felmerült ennek a lehetősége és ezúttal sem érkezett üres kézzel Jászdózsára. Olyan nagy mennyiséget sikerült gyűjtenie Svájcban, hogy Miklós István, a jászberényi Városszépítő Kft. vezetője küldött érte egy szállító járművet. A ruhákat pedig a Fonyódi Annamária vezette, Dósai Női Szalon Egyesület tagjai értékesítették.

– A Községi Önkormányzat biztosított számunkra helyet, az eladást pedig mi bonyolítottuk. Mindenki jól járt a végén, hiszen a vevők olcsón vásárolhattak, a két intézmény, – a Mocorgó Óvoda és az Idősek Otthona – pedig a befolyt összegből 50-50 %-os arányban részesült. Ami örvendetes, hogy a várnál sokkal több pénzösszeg gyűlt össze. Pista bácsi tevékenysége, hihetetlen nagy emberi nagyságra utal, aki nagyon nehéz életutat járt be, és meg tudott maradni ilyen csodálatos embernek. Cselekedete példa értékű lehet mindannyiunk számára. – mondta el Fonyódi Annamária.

Amikor rákérdeztünk Pista bácsira, mindazért, amit Jászdózsáért tett, milyen elismerésben részesült, a válasza nagyon szerény volt. – A legnagyobb elismerés az a szeretet, amit az itteni emberektől kapok. Amikor itt vagyok, az otthon lakóival együtt ülök le ebédelni és közben jókat beszélgetünk. Az utcán is sokan megállítanak és váltunk pár szót. Esténként pedig, családi vacsorára szoktak meghívni – mondta mosolyogva.

Így mi sem természetesebb, minthogy 2018-ban a 90. születésnapját itthon, Jászdózsán szeretné megünnepelni családjával együtt. Sajnos már nem lehet ott felesége Mártika, hiszen ez év márciusában elhalálozott, de két gyermeke, az unokák, és természetesen a barátai ott lesznek. Elfigyelve szellemi frissességét és fizikai adottságait, nincs kétségünk afelől, hogy mindez teljesülni fog. Mindenestre mi már most készen állunk az újabb beszélgetésre, addig is a Jó Isten éltesse drága Pista bácsit.

Szerző:
Szőllősi Gabriella
Ács Tibor