Hímzett identitás

Június 28-án, szerdán délután Hortiné dr. Bathó Edit igazgató asszony úgy tartotta előadását a Jász Múzeum közönségének, hogy a blúz, amit viselt telis-tele volt büdösbogárral. S ha mindez a hír nem lenne elég megdöbbentő, az előadó elárulta, hogy kifejezetten kedveli az efféle jószágokat, nagyon szívesen veszi, ha a ruháján minél nagyobb számban megjelennek.

Mielőtt végképp megbotránkozna a kedves olvasó, elmondom, hogy a szép zöld bogárkák csupán hímzett formájukban voltak jelen az előadáson a többi különleges jász motívum táraságában. Büdösbogár, vesevirág, sasköröm. Már a címe is sokatmondó volt a Gyere velünk múzeumba című sorozat aktuális programjának, nem véletlenül töltötte meg teljesen az intézmény auláját a közönség. Dr. Bathó Edit szívből jövő lelkesedéssel beszélt a jász hímzés motívumairól, eredetéről és újra felfedezéséről.

Vetített képekkel, illetve tárgyakkal illusztrált előadásából kiderült, hogy a régi időkben a jász asszonyok nem vesztegették az időt hímzésre, inkább a ház és az állatok körül szorgoskodtak. Ezért nem maradtak ránk hímzett lakásdíszek, párnák, ágytakarók vagy terítők. Jász hímzés és motívumkincs mégis létezik, mégpedig a szűcsök keze munkájának hagyatékaként. Berény annak idején szűcsközpontként működött. Itt készültek a pásztorélethez nélkülözhetetlen subák, melyeket a mesterek gyönyörű mintákkal díszítettek. A 14-16 hosszú szőrű rackajuh bőréből készített, igen drága subákat hímzésekkel erősítették meg. A kezdetben színes tányéros, illetve vócos hímzések válltájon és a varrások mentén hivatottak erősíteni az anyagot. Később, polgári hatásra a díszítés egyszínűvé vált, de a jászsági múzeumok máig őriznek gyönyörű, színes fonállal hímzett subákat is. Ezek a muzeális tárgyak segítettek abban, hogy a hagyományőrzők újra felfedezzék a jász hímzések szépségét, és különböző használati és dísztárgyakon újratervezett formában megjelenítsék azokat.

Ma a jász hímzés reneszánszát éli. A tökéletes választásnak bizonyult zöld színű hímzés illeszkedik a tradicionális és a modern otthonok berendezéséhez is, valamint ruhákon, ékszereken szintén jól megjeleníthető a minta- és színvilág. Fejér Mária, Misi Éva néni országos szaktekintélynek számítanak. A vezetésükkel alakult hímzőkörök munkáit a zsűri is díjazza, messze viszik hírét a jász kézügyességnek, ízlésvilágnak. Számos példát láthatunk arra, hogy a fiatalok is szívesen öltik magukra az egyedi – büdösbogaras, jász tulipános, szögletes rózsás, saskörmös, császárszakállas gyorgyinavirágos vagy éppen kutyatökös – mintákkal díszített ruhákat, ékszereket. A lakástextilek mellett dísz- és használati edényeken, bélyegeken, bútorokon, utcabútorokon, sőt tortákon is megjelenik jász identitásunk egyik formája, melynek talán egyik legszebb példája a Zagyván átívelő Tulipános-híd.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?