A magyar lélek esszenciája

A Lehel Vezér Gimnázium Férfikarának műsora nyitotta a három napon át tartó pálinkamustra programsorozatot pénteken délután a sziget Pálinka-teraszán.

Megnyitó
A jó hangulat fokozásaként Parti Tamás versben dicsőítette a nedűt, mely a hétvége egyik főszereplőjeként volt jelen a ZagyvaParty fesztiválon. Szintén a költészet és a dal erejével sikerült elmondani legkifejezőbben azokat a gondolatokat, amelyeket Erős Sándor pálinkafőző mester nyolcvanadik születésnapjára szánt a köszöntők serege. Utasi Hajnalka versét Nagy András szavalta, a Boldog születésnapokat című népi éneket pedig közösen énekelték a jelenlévők a korát meghazudtoló fittségű mester tiszteletére.

A rendezvény fővédnöke, Pócs János országgyűlési képviselő a vidám hangulathoz illő könnyed, anekdotázós stílusban nyitotta meg a rendezvényt. A humoros bevezetőt követően komolyra fordítva a szót elmondta, hogy a kormány 2010-ben hozott első rendeletei között szereplő úgynevezett Pálinka-törvény mára bizonyíthatóan elnyerte a helyes döntés létjogosultságát. A nemes ital előállításának és kereskedelmének szabályozása valóban a nemzetépítés, a közösségkovácsolás egyik fontos eszköze. Ezért őszinte főhajtás jár a termelőknek, a főzőknek és a fogyasztóknak is. A képviselő hozzáfűzte Erős Sanyi bácsi személye, szorgalma motiválta leginkább, amikor az igen gombot megnyomta a törvényalkotás során.Végezetül a születésnap apropóján egy Parlamentet ábrázoló aranyozott kép átadásával és a Jászság nevében íródott köszönő, köszöntőlevél felolvasásával ismerte el Erős Sándor szenvedéllyel átitatott évtizedeken átívelő munkáját, valamint feleségét, Erzsike nénit is virággal köszöntötte.

Kalla Pál, a Jászsági Pálinka Lovagrend nagymestere szintén üdvözölte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a jászsági az ötödikként megalakult pálinka lovagrend az országban. A tagfelvétel folyamatos, előrevetítette, hogy hamarosan sor kerül egy újabb lovag beiktatására is, aki ezúttal a politika mezejéről lép a közösség soraiba. Büszkén számolt be róla, hogy hat tagtárs sikeresen elvégzett egy pálinkagyártó és érzékszervi bíráló tanfolyamot. Ismertette, hogy a közösség célja elsősorban a pálinka körüli téveszmék megszűntetése, a helyes termelés és fogyasztás népszerűsítése. Példaként említette, hogy nemzeti italunkat nem ildomos hűtve fogyasztani, a legtöbb zamat a 18-20 celsius fokos italban érezhető. Zárszavaiban köszönetet mondott a rendezvény fő támogatóinak, az Erős Pálinkafőzdének és a lovagrendnek, majd természetesen ő is személyesen felköszöntötte Erős Sanyi bácsit.

A program ceremóniamestere, Hortiné dr. Bathó Edit Erős Sándor, Gubicz András, Bathó Károly, Kalla Pál mestereket szólította a színpadra, hogy végezzék el leendő tagtársuk, Pócs János lovaggá avatását. A ceremóniát megelőzendő ismertette az indokokat, mely alapján a rend tagjai közé fogadja a Jászság országgyűlési képviselőjét. A hagyományok szerint az új pálinkalovag vállára palástot terítettek, fejére süveget helyeztek. A nagymesterek feleskették a hagyományok tiszteletben tartására, szolgálatára, a pálinka jó hírnevének megőrzésére, népszerűsítésére. A lovaggá ütést követően mellkasát a rend medáljával díszítették, majd átadták részére ceremóniát tanúsító okiratot. Végezetül Pócs János beírta nevét a Jászsági Pálinka Lovagrend nagykönyvébe. Záró mozzanatként egy kupica pálinkával itták meg az áldomást a nagy esemény tiszteletére.

Előadások
Szombat délelőtt mi mással is nyithatott volna a Pálinka Terasz, mint koccintással. Ezúttal a szilva leve került a poharakba. Nem véletlenül, hiszen Lovassy György élelmiszermérnök Hogyan készítsünk jó szilvapálinkát? címmel tartotta első előadását.

Lovassy Györgyöt már nem kell különösképpen bemutatni a berényi pálinkafőzéssel foglalkozóknak, mert már tavaly is hallhattunk tőle informatív előadásokat a pálinkamustra alkalmával. Erős Sándor pálinkafőző mester is inkább üdvözölte, mint bemutatta a vendéget a maroknyi közönségnek, majd átadta a szót.

Az előadásból kiderült, hogy nem csak környékünkön, de Magyarországon, sőt egész Közép-Európában legnépszerűbb pálinka alapanyag a szilva. Rengeteg féle fajtája létezik. Hosszú érisi időszakának köszönhetően fajtától függően júliustól késő őszig gyűjthető. Legkorábban a boldogasszony, legkésőbb a zamatos besztercei érik. A szakember elmondta, hogy nem érdemes hosszú ideig várakozni a cefrés hordók megtöltésével. Lehetőleg egy hordóba egyféle gyümölcs kerüljön, mert az érési idő úgyis meghatározza a minőséget. Inkább több kicsi hordót töltsünk meg, ha nagyobb mennyiséget szeretnénk főzetni. Tanácsolta, a gyűjtőedényekbe csak érett egészséges, tiszta szilva kerüljön. A magvaváló fajtákat érdemes kimagozni, a koraiaknál nem válik le a magról a gyümölcshús, így azokat zúzással magtalanítják, akik igazán jó italt akarnak készíttetni. A megfelelő Ph értéket hozzáadott citromsavval állíthatjuk be, az erjedés beindulását faélesztővel, tápsókkal serkenthetjük. Pektinbontó enzim használatával szintén elősegíthetjük az erjedést. A hordót nem kell teljesen légmentesen lezárni és javasolt hűvös helyen tartani. Így körülbelül egy hét alatt főzésre készen áll az alapanyag. A főzdét már akkor jó értesíteni, amikor a gyümölcsöt elkezdjük szedni, mert a hosszú ideig tartó várakoztatás ront a minőségen, a cefre elkezd savanyodni és veszíteni alkoholfokából. A kész pálinkát eper-, tölgy- esetleg akácfa hordóban legildomosabb érlelni. Optimális, ha néhány hónapot hordóban áll az ital.

A következő előadás a pálinkafogyasztás értékeire hívta fel a figyelmet. Az Erős Pálinkafőzde felajánlásában a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhatták a kulturált fogyasztás ismérveit.
Kapitányok mustrája

Szombat délután került sor a Jászkapitányok pálinkamustrájára. Az idei esztendő nyertesének Csikós Miklós jászkapitány birs pálinkája bizonyult.

Pálinkamustra
Vasárnap fél ötkor történt a háromnapos rendezvény fő attrakciója a VI. Jászsági Pálinkamustra és párlatverseny. A megmérettetésre 95 párlat érkezett, nem csak szűkebb régiónkból, de a határon túlról is.

A zsűrit és a versenyzőket Szabó Tamás polgármester köszöntötte. Hangsúlyozta a pálinkakészítés és fogyasztás mélyen a magyar lélekben gyökerezik. Ennek a közösségkovácsoló erőnek népszerűsítésére szolgál a pálinkamustra programsorozata, melynek immár harmadik éve ad otthont városunk. A rituálé minden bizonnyal élmény mind az előállítók mind pedig a fogyasztók számára.A kormány 2010-ben hozott egyik legnagyobb horderejű határozata lehetővé tette, hogy a pálinka erejével is képesek legyünk kifejezni magyarságunkat, nemzeti mentalitásunkat. A pálinka jelképesen is esszenciája a magyar léleknek, s nagy öröm, hogy Jászberényben megjelenik egy csepp ebből a lelkiségből, mondta a polgármester, majd gratulációját fejezte ki a résztvevőknek és mindenek előtt a győzteseknek.

Orosz János, a Bükki Pálinka lovagrend nagymestere, a zsűri elnöke szintén a magyarságtudat és a pálinka kapcsolatát emelte ki köszöntőjében. A pálinka a világ legnemesebb itala, hiszen valódi zamatos gyümölcsből készül. Méltó a hungarikum címre. A zsűri elnök kiemelten köszöntötte Pócs János országgyűlési képviselőt, – aki egyéb elfoglaltságai révén ezúttal nem lehetett jelen -, Szabó Tamás polgármestert, és a fő szervezőket; Tóth Józsefet valamint a mustráért felelős Kovács Pétert, a Jászkerület Kft munkatársait.

A Jászsági Pálinka Lovagrend nevében Kalla Pál nagymester üdvözölte a megjelenteket, többek között a zentai Pálinka Lovagrend, a Bükki Pálinka Lovagrend és hazai lovagrend tagjait.

A versenyre beérkezett 95 nedű közül 27 kapott oklevelet, 24 bronz, 26 ezüst 9 nagy arany minősítést osztott ki a zsűri. A hagyományos ízek mellett idén is érkeztek olyan különlegességek, mint berkenye, banán vagy bodza pálinka. A nagydíjat, a Jászok Pálinkája 2017. kitüntető címet is egy különlegesség nyerte el, egy 2016-os évjáratú menta pálinka. A fődíjat és az azzal járó hűtőszekrényt valamint a szép kézműves korsót Szabó Tamás polgármester Biliczki Jánosnak adta át a ceremónia végén.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?