Eredményes lovasoktatás

Győri-Karádi Réka nevét harmincéves lovas múltjából kifolyólag sokan ismerik Jászberényben. Neki és rendhagyó kezdeményezésének köszönhetően egyedülálló lovasoktatás valósult meg városunkban márciustól. A projekt fontos célkitűzései közé tartozott a hagyományok ápolása, az ismeretterjesztés, a tehetséggondozás, a fogyatékkal élők képességfejlesztése és a helyi lovassport ügyének megújítása.

A közel fél ezer általános iskolás diákot érintő program során a gyerekek olyan foglalkozásokon vehettek részt, ahol biztonságos keretek között ismerkedhettek meg a lovaskultúrával. A kezdeményezésnek köszönhetően azok a diákok is részesülhettek a lovasterápia adta élményben, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon is tartsanak. A programhoz négy általános iskola csatlakozott, az Apponyi, a Székely Mihály, a Bercsényi és a Sportiskola. Az oktatás két színtéren, elméletben és gyakorlatban is folyt, melynek során kiemelkedően fontos volt a lovakkal kapcsolatos pozitív attitűd kialakítása. A kezdeményezés keretein belül a szervezők művészeti és irodalmi pályázatot hirdettek a Magyar Lovaskultúra Ismeretterjesztése címmel, melyre összesen 103 képzőművészeti és egy irodalmi alkotás érkezett. A múlt pénteken zajló eredményhirdetést megnyitva Szabó Tamás polgármester úr gratulált a szervezőknek, a pedagógusoknak és a szülőknek az áldozatvállalásért, a tevékeny részvételért. Leszögezte, hogy az akciónak mindenképp folytatása kell, hogy legyen és reményei szerint ez már az egész Jászságot érinteni fogja.

A folytatásban Győri-Karádi Réka ismertette a projekt adatait, mely szerint összesen négyszázhatvanhárom negyedik, ötödik, hatodik és hetedik osztályos diák vett részt a tizenhat balesetmentes gyakorlati foglalkozáson, huszonhárom tanár és négy szakmai munkaerő közreműködésével. Megköszönte a támogatók jelenlétét, többek között a Testnevelési Egyetemvolt rektorának Dr. Tóth Miklós úrnak, a Magyar Lovasszövetséget képviselő Kertész Viktor alelnökúrnak, Bíró Árpádnak, a Megyei Lovasszövetség elnökének és a zsűri tagjainak. Leszögezte, hogy a partnerek jelenléte nélkül nem valósulhatott volna meg az a minőségi, értékadó háttér, melyet az oktatás során biztosítani tudtak. Az iskolák tapasztalatait Pesti Péter úr foglalta össze és kijelentette, hogy az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb kezdeményezése volt a lovasprogram, melynek abszolút nyertesei az iskolák.

A pályázat szakmaiságáról, a zsűri döntéséről Keresztesi János úr, a Humán Erőforrás Bizottság tagja tájékoztatta a vendégeket, melyben Nagy Tamás művésztanár volt segítségére. Az ajándékokat Mészárosné Vas Márta, a Jászsági Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese és Szabó Tamás polgármester úr adták át a díjazottaknak.

Alsós kategória nyertesei:
1. Kovács Eszter – Apponyi A. – 4.a,
2. Nagy Luca Christina – Székely M. -3.z,
3. Juhász Tímea – Apponyi A. – 4.a.
Különdíj: Nyamádi Gergő – Apponyi – 1.a.

Felsős kategória nyertesei:
1. Németh Ádám Lehel – Apponyi A. – 6.b,
2. Járomi Nóra – Apponyi A.,
2. Domos Gellért- Apponyi A. 5.b,
3. Tóth Enikő – Apponyi A . – 5.b.

Különdíj: Varga Elizabet – Apponyi A. – 5.a.
Irodalmi kategória 1. hely: Juhász Réka – Bercsényi- 5.b-

Az eredményhirdetés zárásaként Réka vendégvárásra és az alkotások megtekintésére invitálta a résztvevőket.

Szerző:
Kazsimér Nóra

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?